Lépjen kapcsolatba velünk

Horváth László: A balliberális média a tényekről hazudik a gyöngyöspatai per kapcsán

Horváth László

Horváth László: A balliberális média a tényekről hazudik a gyöngyöspatai per kapcsán

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Horváth László, Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője, a 100 milliós kártérítéssel járó gyöngyöspatai szegregációs-üggyel kapcsolatban hazugsággal vádolja a balliberális sajtóorgánumokat.

Mint azt a képviselő Facebook bejegyzésében írja:

A balliberális média – élén az index-szel, a 444-gyel, a HVG-vel, a 168 órával és csatolt részeikkel – a tényekről hazudik, a Kúria közleményét torzítja és mellébeszél.

Mint közismert, és az Eger Hírek is beszámolt róla, a Kúria döntése nyomán, január 17-ig 100 millió forint kártérítést kell kifizetni az elkülönített oktatásban résztvevő cigány tanulók családjainak, mely összegből 80 millió forintot Gyöngyöspata önkormányzata köteles teljesíteni, a fennmaradó részt pedig a jelenlegi fenntartó tankerület.

Erre válaszul a jó tollú újságírók, máris elemezni kezdtek, és ismét sikerült egy orbitális öngólt rúgniuk azzal, hogy pusztán részinformációkat közöltek a nyilvánvaló tények helyett.

Mint az Horváth László képviselő írja:

„Idézem, a szövegértelmezési nehézségekkel küzdő szerkesztők és újságírók kedvéért”

„A tábla jogerős ítélete ellen még tavaly a Kúriára felülvizsgálati kérelem érkezett. Az ügy még folyamatban van, a felülvizsgálati eljárásban tárgyalást még nem tűztek ki. A jogerős ítélet végrehajtását pedig a Kúria nem függesztette fel, az erre irányuló kérelmet a Pp. 273. § (3) bekezdése alapján elutasította 2019. december 16-án”

A képviselő aláhúzta tehát, hogy az ítélet jogerős, a 100 millió forint kártérítés megfizettetése végrehajtható, mivel a Kúria a kérelmet elutasította.

Ez valahogy kimaradt a balliberális szócsövek tudósításaiból.

Mutatjuk miről felejtettek el szólni:

Ahogy Horváth László bejegyzésében fogalmaz:

„A Kúria majd valamikor nyilván napirendjére tűzi a felülvizsgálat tárgyalását, de ettől függetlenül január 17-től 100 millió forint fizetési kötelezettsége van Gyöngyöspata önkormányzatának és a tankerületnek. A kiadásra nincs fedezet, a döntés a csőd szélére sodorja a várost. Minden más csak mellébeszélés. Persze megszoktuk már ezt a Soros-szervezetektől és a balliberális médiától is.”

Horváth László végül kifejezte abbéli aggodalmait is, hogy ha esetleg pár hónap múlva a Kúria a másodfokú ítélőtábla jogerősen elmarasztaló döntésével ellentétesen hozna ítéletet, akkor hogyan lehetne visszakérni a kifizetett 100 millió forintot az alperes családoktól, illetve kik kárpótolnák a csődbe juttatott város lakóit? A kérdés költői.

Hazudnak. Megint. Semmi meglepő.A balliberális média – élén az index-szel, a 444-gyel, a HVG-vel, a 168 órával és…

Közzétette: Horváth Laci – 2020. január 7., kedd
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.