Lépjen kapcsolatba velünk

Január 15-től nemzeti színű zászlóval kell jelezni a sertéshús származási helyét

Nemzeti diszno

Január 15-től nemzeti színű zászlóval kell jelezni a sertéshús származási helyét

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Január 15-től a húspultban lévő csomagolatlan sertéshúsokra jól láthatóan ki kell írni a termék származását, sőt a nagyobb boltokban még nemzeti színű zászlókat is ki kell tenni a szöveg mellé.

Az intézkedés csak a sertéshúsra vonatkozik, a baromfi, a marha és az egyéb húsoknál nem kell feltüntetni a származás helyét.

A zászlók pedig csak a 200 négyzetméternél nagyobb, húspulttal rendelkező boltokban jelennek meg, vagyis a hipermarketekben. A diszkontláncokat nem érinti a módosítás, mivel előre csomagolt húst árulnak. A Spar, amely talán a leginkább érintett, azt mondta a portálnak, hogy 295 szupermarketben és 34 Interspar hipermarketben kell zászlókat kitűznie.

Megkérdezték a szabályok betartását ellenőrző Nébih-et, hogy egy Szlovákiában nevelt, osztrák vágóhídon levágott, de Magyarországon kiszerelt/forgalmazott sertéskarajra milyen zászlót kell kitűzni. A válasz szerint a tartás helye és a vágás helye dönti el a zászló kérdését, ha ez a kettő megegyezik, akkor egyértelmű származási helyként ezt az országot kell megjelölni. Ha azonban más országban vágták le, mint ahol tartották, akkor mindkét zászlót ki kell rakni.

Forrás: G7.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.