Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Teljes gőzzel indítják az évet a környékbeli kisvasutak

180108 kisvasut

Teljes gőzzel indítják az évet a környékbeli kisvasutak

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Reneszánszukat élik a felsőtárkányi, szilvásváradi és a mátrai kisvasutak. Folyamatos teltház mellett üzemeltek a tavalyi évben, ezért idén újabb attrakciókkal várják a vonatozni szerető, természetkedvelő közönséget.

Az EGERERDŐ Zrt. által üzemeltetett Felsőtárkányi és Szilvásváradi Állami Erdei Vasút, illetve a Mátravasút 2019-es évben is nagy népszerűségnek örvendett a térségben. Míg 2017-ben közel 358 ezer fő utazott a járatokon, addig 2018-ban már több, mint 376 ezer fő vette igénybe a szolgáltatásokat.

2019-ben tovább növekedett a népszerűség, hiszen az év végi összesített utaslétszám csaknem elérte a 400 ezer főt, mely a Mátravasút felújított pályaszakasz megnyitásának és a népszerű tematikus programoknak köszönhető. 

Az ünnepi járatok idén is több ezer látogatót vonzottak. Sajnos a szilvásváradi Erdei sportágválasztó napot elmosta az eső, de a többi rendezvény, mint például a Nyuszivonat és a Mikulásjárat stb sikeresen lezajlott, a kocsik zsúfolásig teltek. 

Ezen felbuzdulva a 2020-as évben új programokkal is készülnek a szervezők. A Kisvasúti Nap idén a Mátravasúton lesz, de több régi programot szeretnének felfrissíteni, és együttműködni a szilvásváradi Zilahy Aladár Erdészeti Múzeummal is. 

Jó hír, hogy a Mátravasút gördülőállományának felújítása tavasszal befejeződik.  Gyöngyös város közkedvelt „öreg hölgye”, Gyöngyi, újult erővel költözik vissza a városba, akivel az év folyamán többször is találkozhatunk majd.

A 2020-as kisvasúti menetrend elkészült, az EGERERDŐ Zrt. közösségi oldalán közzé tették, és hamarosan a honlapon is elérhető lesz! 

Az EGERERDŐ Zrt. kisvonatos élményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván mindenkinek!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Természet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.