Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte, így Egerben is, és a határon túl száz településen, mintegy háromszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára.
A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
A kezdeményezésből hazánkban is országos programsorozat lett, melynek fő célja az Isten által szerzett házasság örök értékeinek felmutatása. A szervezők Egerben is ezt kívánják tenni a „Keresztények Egerért” Facebook csoporttal, amely több, évek óta szorosan együttműködő helyi gyülekezet összefogására épül.
Egerben – változatos helyszíneken és változatos témákban – csaknem egész hetes programot kínálnak az érdeklődőknek, február 10-e és 15-e között.
Igyekznek gyakorlati példákat felmutatni, őszinte és jó hangulatú, életigenlő és a szövetségi szemléletet erősítő, Bibliai és erkölcsi értéken alapuló programokkal gazdagítani az egrieket. Előadásaik, estjeik a még házasság előtt álló egrieknek ugyanúgy szólnak, mint azoknak, akik már régóta házasságban, családban élnek és gyermeke(ke)t nevelnek.

A Házasság Hete központi programjainak fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök úr felesége. Az országos jelmondat 2020-ban „Csapatjáték szerelemmel”, az egri programsorozatnak azonban az „Elköteleződés ünnepe” címet adták a helyi szervezők.
Ez a mottó, – mint azt közleményükben írják – jobban kifejezi azt az üzenetet, amit Isten közösen a szívünkre helyezett. Szeretnék felmutatni Eger városában a házasság valódi értékeit, szépségét, s azt is, hogy a házasságban, mint szövetségben jelentkező kihívások is csodálatosak, gazdagítják az életünket és értékkel töltik meg mindennapjainkat.
A rendezvények, előadások, színes esték mellett az érdeklődő egriek a „Keresztények Egerért” Facebook oldalán a napokban a Biblia üzeneteit olvashatják a házassággal, családdal és gyermekáldással kapcsolatban.
A programokról dióhéjban:
- Február 10. hétfő, 18:00 óra
„Single Cross” est (Isten és az egyedülállók)
Előadók: Bánki Lajos, Szilágyi Zsolt lelkipásztorok
Helyszín: Eger, Vörösmarty út 51. (Belvárosi Keresztyén Testvérgyülekezet)
- Február 11. kedd, 18:00 óra
Konfliktuskezelés művészete – művészet-e?
Előadók: Nemes Pál és Katalin (life coach és házasságterapeuta házaspár)
Helyszín: Eger, Széchenyi u. 6. (Dávid Hősei Gyülekezet)
- Február 12. szerda, 19:00 óra
Egy csónakban evezünk – pódiumbeszélgetés
Közreműködők: Dr. Maszárovics Zoltán orvos beszélget Békési Zoltánnal és feleségével, Katalinnal (egri pedagógusok); zenél Dusík István és Tímea egri zenész házaspár
Helyszín: Kálvin Ház Eger, Markhot u. 2. (Egri Golgota Gyülekezet)
- Február 13. csütörtök, 18:00 óra
A szexualitás ajándéka
Előadók: dr. Németh Attila és Yvette (keresztény tanácsadók, akiknél nincs tabutéma)
Helyszín: Eger, Deák F. út 9. (Egri Baptista Közösségi Ház)
- Február 14. péntek, 18:00 óra
A LIKE -olt szülők titka, avagy a megmaradó értékek sikeres átadása
Előadók: Muzslai Gábor és Etelka (a „2=1 Házas Misszió” vezetői, 11 gyermek szülei)
Helyszín: Eger, Dobó tér 2. Városháza (Polgármesteri Hivatal), fsz. „üvegterem”
Öröm számunkra, hogy a gyermeknevelésről szóló előadásnak a Városháza ad otthont, miután felkérésünkre Mirkóczki Ádám polgármester úr is a Házasság Hete egri rendezvénysorozata mellé állt.
- Február 15. szombat, 17:00 óra
Páratlan Páros Vacsoraest – Elköteleződés a kapcsolatokban
(Az esemény jellege miatt előzetes regisztráció szükséges!)
Közreműködnek: Varga György és Anikó; Nemes Pál és Katalin; Dombó Zsolt és Szabina.
Helyszín: Aranysíp Étterem – Eger, Barkóczy u. 1.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














