Lépjen kapcsolatba velünk

Hamarosan 289 ezer forint lesz a legalacsonyabb fizetés a Tescónál

Tesco Eger

Hamarosan 289 ezer forint lesz a legalacsonyabb fizetés a Tescónál

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Két lépésben emeli az idén is munkavállalói bérét a Tesco-Global Áruházak Zrt. – írja az MTI.

A vállalat 3,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodás értelmében.

A társaság és a két szakszervezet szerdai közös közleménye szerint az áruházlánc emellett 2020-ban is több mint 4 milliárd forintot biztosít az egyebek mellett gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomagra.

A legalacsonyabb elérhető bércsomag – amelynek részei az alapbér, a cafeteria és az átlagos pótlékok – bruttó 275 ezer forint lesz az idén március és augusztus között, majd szeptember és jövő február 28-a között bruttó 289 ezer forintra emelkedik.

Az évi több mint 4 milliárd forintos juttatási csomag keretében a Tesco a többi között díjazza a jubiláló munkatársakat, babacsomaggal köszönti a friss szülőket, beiskolázási támogatást és extra szabadnapot nyújt az iskolások szüleinek, nyári tábort szervez, évente megrendezi a Tesco családi és sportnapokat, karácsonyi és húsvéti utalványt ad, valamint a Tesco Angyal Alapítványon keresztül anyagilag támogatja a bajba jutott kollégákat.

MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL