A világszerte ismert és közkedvelt KFC gyorsétteremlánc Eger egyik évtizedes adósságát törleszti azzal, hogy felépíti a város első Drive Thru, azaz autós gyorséttermét.
Pár hete szúrta ki az Egrinapok.hu blog, hogy a KFC gyorsétteremlánc autós éttermet építhet a Nagylapos eddig meglehetősen hányattatott sorsú szegletében.
Már állnak a mobil kerítések a területen, ami azt jelenti, hogy hosszú évek pangása után, ismét egy új beruházás veszi kezdetét a Nagylaposon.
Az autós étterem az OBI Áruházzal szemben épül meg, ami úgy tudjuk nyáron már fogadhatja majd a ropogós csirkére éhes látogatókat. A legújabb KFC egységgel egy Egerben eddig hiányzó, úgynevezett Drive Thru vendéglátóipari típus veti meg lábát egy, a kereskedelmi forgalom szempontjából meglehetősen aktív városrészben.

Eger első KFC-je 2016-ban nyílt az Agria Parkban. A kezdeti lassabb országos terjeszkedés után a láncnak ma már Budapest mellett Győrben, Székesfehérváron, Miskolcon és Kecskeméten is több egysége működik, Szegeden pedig most készül a második.
Egyelőre még csak városi legenda, de úgy hírlik, hogy hasonló egységet tervez egy másik nagy étteremlánc is az M25-ös út bevezető szakaszának környékére.
Bárhogyan is legyen, mindenképpen hiánypótló lesz Egerben!
Forrás: EgriNapok Blog
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













