Lépjen kapcsolatba velünk

Már 22. éve rendezik meg az Eger Városi Civil Fórumot – Videó

Már 22. éve rendezik meg az Eger Városi Civil Fórumot – Videó

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A város civil társadalmának összefogása már több mint két évtizedes hagyomány, amelynek jelentős eseménye az évente összehívott Fórum. Kedden az egri városházán értékelték a 2019-es esztendő tevékenységét, megalkották az éves munkatervüket, valamint kitűzték a legfontosabb célokat 2020-ra.

Mint azt Farkasné Juhász Margit levezető elnök elmondta, a tavalyi esztendő értékelésén túl, 2020 legfontosabb céljait is kitűzték kedden. Hálájt fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az előző évekhez hasonlóan ismét nagy számban jelentek meg a civilek, ezzel kifejezve azt, hogy továbbra is aktívan kívánnak részt venni a közös munkában. Ez a munka a város életét teszi még színesebbé és élhetőbbé – fogalmazott.

Mirkóczki Ádám polgármester távollétében Minczér Gábor alpolgármester képviselte a városvezetést, aki további támogatásukról és együttműködésükről biztosította a civil fórum résztvevőit. Mint elmondta, tavaly mintegy 56 szervezet 81 programjának megvalósítását támogatta az önkormányzat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL