Mint közismert, szerdán maratoni hosszúságú tárgyalás, és heves viták után fogadta el a városházi többség Eger új költségvetését, amely a Fidesz-KDNP frakció szerint számos ponton elhibázott, hiszen az új városvezetés ezzel nem, hogy nem teljesíti a választók felé tett vállalásait, de azzal gyökeresen szembefordul. A témában elsőként Orosz Lászlóné Ibolyát, a Fidesz-KDNP frakció képviselőjét kérdeztük arról, hogy miben különbözik Eger 2020-as költségvetése a korábbiaktól.
Oroján Sándor a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a szerdai közgyűlés után úgy fogalmazott, hogy ez Mirkóczki Ádámék választási vállalásaival szemben nem részvételi, hanem elvételi költségvetés. Mint elmondta, ezzel az új városvezetés elvett az egriektől rengeteg olyan költségvetési sorról, ami igazán fontos lenne a város lakóinak. Miről van szó pontosan?
Kezdjük ott, hogy a korábbi polgármester Habis László a költségvetés, közgyűlés elé terjesztése előtt minden esetben egyeztetést folytatott a 17 önkormányzati képviselővel. A 2020. évi költségvetés előkészítésénél ez nem történt meg, legalábbis Mirkóczkiék a Fidesz-KDNP képviselőit nem kérdezték meg, nem egyeztettek velünk arról, hogy milyen fejlesztéseket terveznek a város körzeteiben. Ez finoman szólva inkorrekt és arrogáns hozzáállás, ami ellentmond mindannak a békejobbnak és együttműködésre való törekvésnek, amiről Mirkóczki Ádám korábban oly sokszor beszélt.
Mit jelent mindez a számok nyelvére fordítva? Miből és mennyivel jut kevesebb az egrieknek 2020-ban?
Csak maradjunk az egyik legszembetűnőbb dolognál, amivel minden egri találkozik nap, mint nap: az elmúlt évben nagyjából 180 millió forintot fordított az önkormányzat út- és járda felújításra, illetve építésre a költségvetésben jóváhagyott 45 millió forinton felül. Finoman szólva is fájó lesz az egrieknek, hogy ebben az évben a 45 millió, 5 millió Ft-ra olvadt az új költségvetésben.

Sokszor előkerült a költségvetés vitája során az előző évi adóbevételek és hitelek kérdése, valamint a pénzmaradványok is. Ha számszerűsíthetjük, adóbevételek szempontából hogyan és mennyiből sáfárkodhat az új vezetés?
Az önkormányzat 2019. évi adóbevételei 750 millió Ft-tal teljesültek túl, az ez évi hitel törlesztése megközelítőleg 390 millió Ft. Emellett ne felejtsük el azt sem, hogy az előző évek pénzmaradványa is jelentős.
Az önök frakciója élesen támadta a város idei költségvetését. Mik a legalapvetőbb sarokpontok, amiben nem egyeztek a városházi többség álláspontjával?
Először is a bevételek alultervezettek. A kiadásokra, mint például a járdák, parkolók felújítására, útberuházásokra, játszótér felújításra, a kulturális célú támogatásokra, ifjúsági rendezvények támogatására, akadálymentes közlekedésre szánt források, de a térfigyelő kamera rendszer bővítésére is nagyságrendekkel kevesebb forrás jut idén, mint 2019-ben. Nem számol a költségvetés továbbá az elsős tanulók iskolakezdési támogatásával sem. Ez érthetetlen.
Ez annak fényében mindenképpen érthetetlen még a laikus szemlélődő számára is, hogy az állam több pénzt juttat az önkormányzat működtetésére, ennek ellenére mégis kevesebb összegről beszélünk. Mi lehet ennek az oka?
Ez egy nagyon jó kérdés. Hogy pontosak legyünk, az állam 16,9 millió forinttal több pénzt ad az egri önkormányzatnak a működéséhez, ráadásul a 35 elemből álló uniós projektekhez szükséges pénz is az önkormányzat számláján van. Sem én, sem pedig a Fidesz-KDNP frakció nem érti, hogy miért kell elvenni az egriektől, hisz nemhogy nem üres a kassza, inkább kényelmes és megbízható működést biztosít mind az intézményeknek, mind az önkormányzatnak.
Elfogadták Eger új költségvetését – A Fidesz-KDNP összes módosító javaslatát lesöpörték Mirkóczkiék
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













