Lépjen kapcsolatba velünk

Ha Mirkóczkiék csak ígérgetnek, könnyen elfordulhatnak tőlük – Párkányi Eszter elemzőt kérdeztük

Képernyőfotó 2020 02 03 15.20.28 1000x600

Ha Mirkóczkiék csak ígérgetnek, könnyen elfordulhatnak tőlük – Párkányi Eszter elemzőt kérdeztük

Ez a cikk több, mint 6 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Párkányi Esztert, az Alapjogokért Központ elemzőjét kérdeztük az utóbbi időszak legfontosabb egri közéleti témáiról, így a város új költségvetéséről és Mirkóczki Ádám felelősségéről az elbukott 300 millió forintnyi támogatással kapcsolatban.

A legutóbbi, maratoni hosszúságúra nyúlt városi közgyűlésen tárgyalták Eger 2020-as költségvetését. A büdzsé számos ponton tartalmaz ellentmondásokat, többek között az Egységben a Városért Egyesület, választási kampányban hangoztatott vállalásaival szemben is. A Fidesz-KDNP frakció számos, ezen vállalásokat is tartalmazó módosítót nyújtott be, amit a Mirkóczki Ádám által vezetett egyesület képviselői érthetetlen módon kivétel nélkül leszavaztak. Mi állhat annak a hátterében, hogy Mirkóczkiék a saját kampányvállalásaikat sem szavazták meg?

Talán már nem is emlékeznek rá, hogy mit ígértek a kampányban… A viccet félretéve, nyilvánvalóan egyszerű egy kampányban felelősségtudat nélkül ígérgetni. Viszont, amint egy politikust megválasztanak – van, aki pártszimpátia, van, aki a programban tett ígéretek alapján dönt – ezeket az ígéreteket be kell váltani. Kiváló példa Nagy-Britannia és a Brexit esete: választási kampányban a volt miniszterelnök, David Cameron vállalta, hogy megválasztása esetén népszavazást tartanak az uniós tagságról. Ennek a vállalásnak komoly súlya volt, sok kellemetlenséget okozott a brit politikusoknak, és a végeredményről is a következő évek, évtizedek mondanak majd véleményt – mégis keresztülvitték, amit ígértek, és amit a nép választott. Ha a politikusok csak ígérgetnek, de aztán ezek alól kibújnak és nem váltják be őket, az emberek könnyen elfordulhatnak tőlük és idővel elveszthetik a demokráciába vetett bizalmukat. Hasonló tendenciákat láthatunk Budapesten is, például a 3-as metró klimatizálása kapcsán. De akár említhetném azt is, hogy Karácsony azt ígérte a kampányban, hogy 14 éves korhatár alatt ingyenessé tennék a tömegközlekedést. 

Mirkóczki milyen politikai hasznot remélhet annak fényében, hogy a saját vállalásaiknak is hátat fordít ráadásul úgy, hogy számos költségvetési sorról jelentős összegeket vett el?

Véleményem szerint az ígéretek be nem tartása politikai hasznot nem hozhat, sőt. Ez esetben inkább gazdasági haszonról lehet szó: ahogy a mondás tartja, más pénzét könnyebb elkölteni, a saját maga vezette város költségvetéséből ezek szerint a polgármester nem szeretne az egri emberekre költeni. Azt is megígérték, hogy megkérdezik a választópolgárokat, mire fordítsanak forrásokat, ez azonban nem történt meg. Nehéz kilogikázni, hogy ha mindenkinek egy óra ingyenes parkolást ígértek, akkor honnan várnak 30 millió Forinttal több bevételt a parkolási díjakból. 

Párkányi Eszter
Párkányi Eszter (Fotó: Hír Tv)

Mennyire jellemző ez a fajta magatartás más ellenzéki vezetés alá került városokban?

Magyarországon több, mint 3000 település van, még ha viszonylag kevés is tartozik ellenzéki vezetés alá, végtelen időre és energiára lenne szükségem, hogy mindegyiknek a döntéseit megvizsgáljam. Általánosan megfigyelhető azonban, hogy bár lassan 150 nap telt el az önkormányzati választás óta, látszatintézkedéseken kívül nem sok minden történt ezeken a településeken, illetve budapesti kerületekben és a fővárosban. Minden átállás és kezdet nehéz: átvenni a hivatalt és felvenni a munkát időigényes – de nem ennyire. Az ellenzéki polgármestereket és képviselőket azonban láthatóan jobban lekötötte a saját fizetésük emelése és pozíciók osztogatása, mint a városvezetés. 

Pár napja robbant az a hír Egerben, hogy a polgármester mulasztása miatt körülbelül 300 millió forintot és kamatait kell visszafizetni az államnak, aminek vélhetően leginkább a déli iparterület vállalkozásai láthatják kárát. Ezt a hibát a polgármester igyekszik eltolni magától, és felelősöket keres. Elindítottak többek között egy belső vizsgálatot is az ügyben. Nyitrai Zsolt Eger és térsége fideszes országgyűlési képviselője úgy reagált erre, hogy ő bármennyire is nyitott az együttműködésre, a polgármester az elmúlt időszakban egyszer sem kereste őt telefonon, kvázi Mirkóczki nem kér Nyitraiból. Lehet ezt egyfajta tudatos, mindenért a kormányt hibáztató retorika részeként kezelni?

Lehet, hogy tudatos a retorika, de inkább azt mondanám, hogy ösztönös. Az ellenzék részéről az elmúlt években konstruktív politizálás nyomokban sem ismerhető fel, sőt: önálló politizálás sincs nagyon, hiszen mindig csak reagálnak a kormányoldal politikájára és nyilatkozataira, nem valamiért, hanem mindennel szemben határozzák meg magukat, amit a Fidesz-KDNP képvisel. Nem kizárt, hogy a város ügyei helyett a belső harcaikkal vannak elfoglalva, elég csak arra gondolni, hogy a Jobbik egy szétesőben lévő párt képét mutatja. Naponta érkeznek olyan hírek, hogy vezető politikusaik hagyják ott a pártot. 

Mirkóczki Ádám (Fotó: Nemes Róbert)

Mennyire jellemző ez a kormánnyal, illetve annak képviselőjével szembe helyezkedő testtartás más ellenzéki polgármesterek esetében?

Érdekes jelenség, hogy az ellenzéki pártok a politikai paletta két szélén nem félnek a megbélyegzéstől, ha összeállnak egymással, ugyanis erre megvan a kommunikáció: bárkivel, bármeddig, csak egy a lényeg, fellépni a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök ellen. A „testtartásukra” tehát magyarázatul szolgálhat, hogy még nincs kiforrott ellenzéki kommunikációs panel arra az esetre, ha a város érdekében együtt kell működni a kormánypárti országgyűlési vagy önkormányzati képviselőkkel. Lehetséges, hogy Mirkóczki is fél egyfajta megbélyegzéstől, ezért utasítja el a segítséget és mutogat a fideszes politikusokra még akkor is, ha a hibát az általa vezetett önkormányzat ejtette. 

Korábban írtuk:

Oroján Sándor: Részvételi költségvetést ígértek, “elvételi” lett
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL