Újabb koronavírussal fertőzött beteget diagnosztizáltak, ezzel négyre emelkedett Magyarországon a koronavírusos megbetegedések száma. A negyedik beteg a már kezelés alatt álló iráni diák barátnője – írta honlapján az Operatív Törzs.
A legfrissebb adatok szerint Magyarországon eddig 4 embernél diagnosztizálták a koronavírust, 40 ember van karanténban, és 269 mintavétel történt.
Az Operatív Törzs tájékoztatása szerint diagnosztizálták a 4. számú koronavírus-fertőzöttet, aki a már ugyancsak fertőzéssel diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője.Ő is már a Szent László Kórházban van.
Tegnap egy Brazíliában élő magyar állampolgárnál is azonosították a koronavírust, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A férfi karanténba került.
Brazília a hatodik ország, ahol magyar fertőzött beteget regisztráltak- mondta a miniszter.
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, a kormánytól azt követeli meg a helyzet, hogy biztosítsa a védekezési munkához szükséges forrásokat, és a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya nem lesz.
Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első
– mondta a miniszterelnök.
Alábbhagyott a felvásárlási láz
Mivel a lakosság már korábban felkészülhetett, nem okozott különösebb sokkhatást a kereskedelemben a koronavírus magyarországi megjelenésének bejelentése – jelezte a Magyar Nemzetnek az Országos Kereskedelmi Szövetség.
Csütörtökön már messze nem volt olyan kiugróan erős az áruházak látogatottsága, mint a múlt hét utolsó napjaiban.
A piaci szereplők még mindig inkább csak helyenként érzékeltek nagyobb keresletet bizonyos árucikkek iránt, ám ennek üteme nem haladta meg a korábbit. Sőt általánosságban az mondható el, hogy az értékesítési forgalom csütörtökön mérsékeltebb volt – derül ki a beszámolóból.
A bejelentést követően inkább a tisztító- és fertőtlenítőszerek, a nagyobb kiszerelésű és a praktikus csomagolású higiénés termékek fogytak jobban a boltokban. Ezekből még előfordulhat hiány,míg a tartós élelmiszereket, alapanyagokat már kisebb lendülettel keresték a vásárlók.
„Mérsékelten élénk keresletet tapasztaltak tegnap a cégek, a fogyasztókat megfontoltság jellemezte. Az üzletek folyamatosan gondoskodnak a polcok feltöltéséről. (…) Az országban rendezett és stabil az áruellátottság” – mondta Vámos György, a szövetség főtitkára. Megjegyezte, hogy fölmérték az árukészleteket is, és az összegzés szerint tartós áruhiányra nem kell számítani, legfeljebb szélsőséges esetben fordulhat elő, hogy egy árucikk készlete kimerül.
Továbbra is arra biztatjuk a vevőket, hogy átgondoltan vásároljanak, és ne halmozzanak fel indokolatlan mennyiségű élelmiszerkészleteket
– hangsúlyozta Vámos György.
Fontos a megelőzés, de megbetegedés esetére is van útmutató
A teendőkről, ami a megelőzést illeti, vagy ha betegnek érezzük magunkat, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is beszélt a kormány közösségi oldalára feltöltött videóiban.
Egy szöveges információs videó is felkerült a kormány Facebook-oldalára:
Forrás: Origo, Magyar Nemzet
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















