Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Nyitrai Zsolt a koronavírus ügyében egyeztetett a térség polgármestereivel

Nyitrai Zsolt a koronavírus ügyében egyeztetett a térség polgármestereivel

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A koronavírus megjelenése kapcsán a kormány rendkívüli veszélyhelyzetet hirdetett ki az ország egész területére. Nyitrai Zsolt a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy ebben a rendkívüli helyzetben elengedhetetlen az, hogy a térség közéleti szereplői együttműködjenek egymással, ezért került sor pénteken délelőtt egy soron kívüli polgármesteri értekezletre a Megyeházán.

Nyitrai Zsolt üdvözölte, hogy a polgármesterek pártállástól függetlenül elfogadták a meghívást. Jelen voltak az illetékes szervek és hivatalok vezetői is, ezért rendkívül hasznos volt a találkozó, hiszen minden felmerülő kérdést sikerült megtárgyalniuk – fogalmazott a képviselő.

fotó: Nemes Róbert

Mint elmondta: a polgármestereket nagyon sokan keresik fel a koronavírussal kapcsolatban, ezért

ezen a fórumon lehetőség nyílt arra, hogy ezeket a kérdéseket külön-ülön is megvitassák, illetve ha kell, azokat közvetlenül az operatív törzs irányába továbbítsák

– mondta el Nyitrai Zsolt.

A képviselő beszélt arról is, hogy az operatív törzs szakértői a koronavírus által leginkább veszélyeztetett idős korosztály számára külön tanácsokat fogalmaztak meg.

  • Az kérik az idősektől, hogy lehetőség szerint kerüljék azokat a helyeket, ahol sok ember tartózkodik egyszerre, ide értve a tömegközlekedést is.
  • Gyakran szellőztessenek, egyenek sok zöldséget és gyümölcsöt, kerüljék az üdvözlési formák közül a puszit és kézfogást.
  • Ha megjelennek a tünetek, úgymint a láz és a száraz köhögés, ne keressék fel személyesen a háziorvost! Telefonon hívják, és így tájékoztassák őt az állapotukról.
  • Az idősek számára a gyógyszerek kiváltása is nagymértékben egyszerűsödött. Recept ellenében a gyógyszereket mostantól kiválthatja bármelyik családtag, szomszéd, barát, vagy ismerős. Ehhez szükség van a beteg TAJ számára és a kiváltó személyi igazolványára.

– tájékoztatott Nyitrai Zsolt.

A képviselő megköszönte továbbá minden egészségügyben dolgozó, koronavírus elleni küzdelemben végzett munkáját.

Mirkóczki Ádám Eger polgármestere is részt vett az egyeztetésen (fotó: Nemes Róbert)

Dr. Vácity József a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója elmondta, hogy személyesen is megtiszteltetésnek vette, hogy elhívták erre a találkozóra, hiszen – mint fogalmazott – itt közvetlenül tudta tájékoztatni a polgármestereket arról, hogy

a kórház mindenben felkészült arra, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása megtörténhessen Heves megyében.

Dr. Vácity József (fotó: Nemes Róbert)

Hozzátette: Eddig mindösszesen 8 gyanús beteg volt az egri kórházban, akikről később beigazolódott, hogy nem koronavírussal fertőződtek meg, jelenleg pedig nincs egyetlen gyanús betegük sem.

Mint mondta, a kórház működése stabil, minden, ami az ellátáshoz szükséges rendelkezésükre áll

– tette hozzá Dr. Vácity József főigazgató.

Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott (fotó: Nemes Róbert)

Dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott arról tájékoztatta a sajtót, hogy Egerhez hasonlóan, a megyében egyáltalán nincs koronavírusos megbetegedés. A kormánymegbízott köszönetét fejezte ki továbbá a megelőzési munkálatokban tevékenykedő egészségügyi dolgozónak, illetve arra szólított fel, hogy csak hiteles forrásból tájékozódjanak a koronavírus-helyzetet illetően. Kiemelte, hogy a koronavirus.gov.hu weboldal minden olyan hiteles információt tartalmaz, ami az aktuális helyzetkép mellett a járvány elleni küzdelemhez, és a vírus terjedésének megelőzéséhez feltétlenül szükséges.

A sajtótájékoztatón készült Facebook live videónk

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.