Újabb döntések születtek. A kormányfő szólt arról, hogy nagyban megváltozik az élet a következő hónapokban.
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalását azzal kezdte, hogy múlt hét végén a kormány veszélyhelyzet kihirdetéséről döntött. Rendkívüli helyzet van, ismeretlen ellenséggel állunk szemben – tette hozzá. Az egész emberiség számára kihívás, hogy ismeretlen vírussal állunk szemben.
A miniszterelnök bejelentése szerint Magyarország határait lezárják a személyforgalom elől. Csak magyar állampolgárok léphetnek be hétfő éjféltől. Emellett minden rendezvényt betilt a kormány – mondta Orbán Viktor.
A szórakozóhelyeket és mozikat mindenhol bezárják, ahol eddig azt nem tették meg. Az éttermek, kávézók csak 15 óráig lehetnek nyitva. A kormány nem tilthatja meg, hogy a 70 évesek elhagyják a lakásukat, de a miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy ne hagyja el a lakását.
Orbán Viktor kijelentette, hogy a következő időszakban átlépünk a csoportos megbetegedések időszakába. Egyetlen esélyünk van: a vírus terjedésének mérséklése. A kontaktusok számát csökkenteni kell, ezért több intézkedést is hozott a kormány. Ilyen lépések voltak a beutazási tilalmak, és a veszélyhelyzet kihirdetése – mondta a kormányfő. Megtiltották a rendezvények megtartását, az egyetemeken és a közoktatásban intézménylátogatási tilalom van. Megkezdődött a konténerkórház építése.
A kormányfő a gazdasági helyzetről azt mondta, hogy a már most bajbajutott ágazatokkal megkezdik a konzultációt. A magyar emberek munkahelyét veszélyezteti a helyzet, komoly munkanélküliségi helyzet fenyegeti az országot. Mindezekkel kapcsolatban elmondta, hogy a költségvetést is teljesen újra kell tervezni. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magyar gazdaság megsegítését elősegítő intézkedések kidolgozása folyamatban van. A kormányfő megkezdte az egyeztetést Matolcsy Györggyel is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














