Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Az ellenzék nem szavazta meg a rendkívüli veszélyhelyzet meghosszabbítását

OrbÁn viktor

Az ellenzék nem szavazta meg a rendkívüli veszélyhelyzet meghosszabbítását

Ez a cikk több, mint 5 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az ellenzék miatt nem lehet sürgősséggel tárgyalni a koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt. Hiába volt óriási tét a védekezés szempontjából, az ellenzék nem volt hajlandó az együttműködésre.

Az Országgyűlés elutasította, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot sürgősséggel tárgyalják. A kormánypártok szerették volna, ha a parlament a házszabálytól eltérve már kedden szavazhatott volna erről a nagy veszély miatt, amit a koronavírus-járvány jelent.  

Az alaptörvény értelmében a kormány 15 napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, amit ezt követően az Országgyűlés hosszabbíthat meg. A kabinet a koronavírus miatt március 11-én hirdetett veszélyhelyzetet, amely a parlament döntése nélkül jövő héten lejár.

A kormány minden felelősséget vállal a védekezésért és a védekezés alatt hozott intézkedésekért – ezt hangsúlyozták ma a kormánypárti felszólalók, akik arról is beszéltek: a kérdés, hogy a hiteltörlesztések felfüggesztése vagy a válság sújtotta ágazatoknak biztosított járulékkedvezmények fennmaradnak-e az elfogadásuk után 15 napon túl is. Azonban nem sikerült a négyötödös, Házszabálytól való eltérés az ellenzék által felhatalmazási törvénynek nevezett módosító indítvány ügyében.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, bízik abban, hogy az ellenzéki pártok is egyetértenek a veszélyhelyzet meghosszabbítását tartalmazó előterjesztéssel, azt ugyanis csak négyötödös többséget igénylő házszabálytól történő eltéréssel fogadhatják el kedden.

Az ellenzéki képviselőcsoportok a törvényjavaslat benyújtását követően hétpárti egyeztetést kezdeményeztek a kérdésről. Az LMP és a DK vasárnap jelezte, csak időhöz kötötten támogatják a különleges jogrend meghosszabbítását.

A törvényjavaslatban szerepel a büntető törvénykönyv kiegészítése is, ami Kocsis Máté szerint alapvetően két fő pontot tartalmaz: 

a járványügyi intézkedéssel szembeni negatív állampolgári magatartást szankcionálná, illetve a rémhírterjesztés új fajtáját nevezné meg.

A kormány nevében Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára korábban szintén azon reményének adott hangot, hogy a lehető legtöbb parlamenti frakció támogatja majd a koronavírus okozta vészhelyzet meghosszabbítását. Hangsúlyozta, ha ez nem történik meg, akkor a kormány nem tudja fenntartani azokat az intézkedéseket, amelyeket az emberek egészsége és a gazdaság megvédése érdekében hozott.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.