Lépjen kapcsolatba velünk

Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai állattenyésztés támogatására

Sertestenyesztes

Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai állattenyésztés támogatására

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében – közölte Nagy István agrárminiszter szerdán az MTI-vel.

A miniszter kiemelte, az új, „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” elnevezésű felhívás célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenési kockázatának csökkentése, különböző technológiai alkalmazások beszerzésének és kiépítésének támogatásával. Ennek keretében támogathatók például a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is.

Hangsúlyozta: a felhívás kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, valamint kollektív beruházás esetén termelői csoportok, termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint szociális szövetkezetek lehetnek.

A 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően az egyes egyéni és kollektív beruházások is maximum 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, a regionális besorolástól függően 40-50 százalékos támogatási intenzitás mellett. A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak – tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István kifejtette: a Vidékfejlesztési program pályázatára 2020. április 27. napjától 2022. április 26. napjáig nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon. Az első értékelési szakasz 2020. május 11. napjáig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik.
 A felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon lehet tájékozódni.

MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL