Lépjen kapcsolatba velünk

Saját jegyzője cáfolja Mirkóczki Ádámot

Mirkóczki Ádám

Saját jegyzője cáfolja Mirkóczki Ádámot

Aggályos az Egységben a Városért Egyesület adománygyűjtése, Mirkóczki pedig vagy ismét tévedett, vagy szándékosan hazudott.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az önkormányzat közgyűlési döntéssel létrehozhat konkrét célra elkülönített alszámlát és meghatározhatja, hogy az adomány hogyan használható fel.” – írja dr. Andráskó Dénes, Eger jegyzője. Úgy tűnik tehát, Mirkóczki tévedett vagy teli torokból hazudott, mikor azt állította: azért gyűjtik az adományokat saját pártegyesületük számlájára, mert “az önkormányzat nem kezelhet ilyen módon adományokat”.

Visszaélhetek az adományozók bizalmával?

Többször írtunk már arról, milyen adatvédelmi és személyiségi jogi aggályokat vet fel Mirkóczki Ádám adománygyűjtési akciója. A jobbikos polgármester ugyanis az Egységben a Városért Egyesület saját számlájára várja a koronavírus elleni védekezésre szánt forintokat. Aggályainkra választ kerestünk az egyesület MSZP-s elnökénél, Mirkóczki Zitánál is. A polgármester unokatestvére többek között elismerte, hogy az adományozók kilétét ő megismerheti, más azonban nem, “Tekintettel arra, hogy egyik adományozó sem járult a személyes adatai kiadásához, ezt tiszteletben tartva nem kívánjuk őket megnevezni” – áll Mirkóczki Zita válaszlevelében. Arra sem kaptunk megnyugtató választ, hogy mi történik a pártszámlára utalt összeggel. “Azt az összeget, amit esetleg nem használunk fel, jótékony célra fogjuk felajánlani” – ámbár az adományként begyűjtött összeg- persze csak ha a jogszabályok szerint járnak el- nem költhető az eredeti célon kívül másra. Vagyis ha koronavírus elleni küzdelemre kérték, nem fordíthatják másra. Mirkóczki Zita alpolgármester épp ezzel a jogszabállyal ellentétes szándékról tájékoztatta lapunkat.

Szándékos ferdítés vagy egy újabb tévedés?

Mirkóczki Ádám azt állította, hogy azért választották az egyesületi számlára való pénzgyűjtést, mert „az önkormányzat nem kezelhet ilyen módon adományokat” .

forrás: Mirkóczki Ádám facebook oldala

Mivel az adományszámlák kezelése cseppet sem áll távol az önkormányzatoktól- amit számtalan más település önkormányzati gyakorlata igazol- megkerestük dr. Andráskó Dénes jegyzőt, hogy Egerben mi a helyzet. Kérdéseinket és a jegyző válaszait változtatás nélkül közöljük, íme:

  1. Igaz-e, hogy Eger-MJV Önkormányzatának volt korábban adományok gyűjtésére szolgáló adományszámlája, alszámlája?

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának a Kárpátaljai magyarok megsegítésére szolgáló adományszámlája került megnyitásra, általános adományszámlával nem rendelkezik.

2. Igaz-e, hogy az október 13-i választást követő átadás-átvétel folyamán volt az Önkormányzatnak adományok gyűjtésére szolgáló adományszámlája, alszámlája?

Értelemszerűen a fenti adományszámla szerepelt az október 13-t követő polgármesteri munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyvben.

3. Létrehozhat-e az Önkormányzat a koronavírussal vagy más egyéb katasztrófa esetén meghatározott cél érdekében adományszámlát vagy elkülönített alszámlát?

Az önkormányzat közgyűlési döntéssel létrehozhat konkrét célra elkülönített alszámlát és meghatározhatja, hogy az adomány hogyan használható fel.

Eszerint tehát Mirkóczki az átadás-átvételkor maga is aláírta egy önkormányzati adományszámla átvételét.

Nos, ha finomak akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk dr. Andráskó Dénes jegyző levelét látva, hogy -nem először- Mirkóczki Ádám tévedett, és nyilván azt sem tudta, hogy ő maga aláírásával átvett egy ilyen alszámlát. Ha nem vagyunk ennyire finomak, akkor azt mondhatjuk, hogy amit Mirkóczki állított, az egy orbitális hazugság. Hogy miért kell a nyilvánosság számára átláthatatlan pártegyesület számlájára gyűjteni az adományozók befizetett forintjait, azt pedig inkább olvasónk fantáziájára bízzuk.

Korábban írtuk:

Hová lesz az adomány?
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.