Lépjen kapcsolatba velünk

Fidesz: Megdöbbentő az ellenzék viselkedése a járvány alatt

GULYÁS Gergely; ORBÁN Viktor; SEMJÉN Zsolt; KOCSIS Máté

Fidesz: Megdöbbentő az ellenzék viselkedése a járvány alatt

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egészen megdöbbentő az ellenzék viselkedése a koronavírus-járvány alatt – közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel.

A kormánypárt közleményében úgy fogalmazott, miközben Európában tízezrek halnak meg, és Magyarországon is bármikor beléphetünk a tömeges megbetegedések szakaszába, ők mégis ugyanazokat a politikai játszmákat játsszák, mint mindig. 

A járvány miatt veszélyben van a magyar emberek élete, veszélyben van több százezer magyar ember munkája. Az egészségügyi védekezés és a munkahelyek védelme sok százmilliárdos ráfordítást igényel, és „még előttünk a neheze” – fejtették ki.

A Fidesz hangsúlyozta,

„elképesztő, hogy ezt az ellenzéki pártokon kívül mindenki látja és megérti”.

– Ők mégis csak azzal vannak elfoglalva, hogy az ellenzéki polgármesterek és az ellenzéki pártok hogyan húzhatnák ki magukat a kölcsönös teherviselésből, a közös feladatokból – közölte a kormánypárt. Hozzátették: a „járvány közepette is a politikai támadásokkal vannak elfoglalva, meg azzal, hogy nehezítsék a védekezést”. 

Szégyen  – zárta közleményét a Fidesz.

Forrás: MTI

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL