A lehetőség első körben várhatóan angol és német nyelvből lesz elérhető. A jogszabályi feltételek ugyanis adottak, így a számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel rendelkező vizsgaközpontoknak csak ki kell egészíteniük az akkreditációjukat az online vizsgáztatással.
Az április 10-én megjelent kormányrendelet alapján veszélyhelyzet idején az arra alkalmas vizsgaközpontok online is szervezhetnek nyelvvizsgát– közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az elektronikus vizsga lehetősége az egészségügyi kockázatok növelése nélkül segíti, hogy a tanulók többletpontokhoz juthassanak a felvételi eljárásban.
A számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel rendelkező vizsgaközpontok – az országos veszélyhelyzet idejére – kérelmezhetik az Oktatási Hivatalnál (OH), hogy akkreditációjukat kiegészítsék online vizsgáztatással – közölte a szaktárca. Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a kialakult járványhelyzetben ne érje hátrány a továbbtanulni szándékozókat, akik otthonról, közvetlen kontaktus nélkül letehetik a nyelvvizsgát.
A vonatkozó rendelet értelmében akár az írásbeli, akár a szóbeli résznyelvvizsga teljesítése – amennyiben az ebben a tanévben történik – a pontszámításnál komplexnek számít, így az online vizsgázók az idei felsőoktatási felvételi eljárás során jogosulttá válnak a többletpontra.
A nyelvvizsgaközpontok elektronikus úton nyújthatják be az akkreditációs kérelmüket, amelyet az OH soron kívül, legfeljebb 8 napos eljárásban elbírál. A központnak az akkreditációs szabályozáson túl biztosítania kell az elektronikus nyelvvizsgák szabályszerű lebonyolításához, a vizsgázók biztonságos azonosításához szükséges technikai feltételeket is.
A lehetőség első körben várhatóan angol és német nyelvből lesz elérhető – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Forrás: MTI
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














