Lépjen kapcsolatba velünk

Folytatódik a felújítás: keddtől egy irányba járható a Sas út egy szakasza

Sasuti02

Folytatódik a felújítás: keddtől egy irányba járható a Sas út egy szakasza

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Folytatódik Eger egyik legfontosabb összekötő útja, a Sas út felújítása. A munkálatok miatt az Ady Endre és Puky Miklós utca közötti, mintegy 140 méteres hosszúságú szakaszt április 21-én keddtől egyirányúsítják, csak a Kistályai út felé lehet majd közlekedni. Ezzel együtt az Andornaktálya felől érkező forgalmat elterelik.  

Ismeretes: 2019-ben indult a Sas út felújítása. A rekonstrukció mintegy 800 méteres szakaszt érint, melyen kerékpárút is épül, becsatlakozva az észak-déli hálózatba. Jelentős változás, hogy az eredeti szerződés kiegészítéseként – az útpálya felújítása mellett – megtörténik a vasúti csomópont felújítása is, amely tartalmazza a járda és kerékpárút vasúton történő önálló átvezetését, vasúti biztosítóberendezések kiépítése mellett.

Mindez közlekedésbiztonsági szempontból is előrelépést jelent:

megszűnik a vegyes forgalom a vasúti átvezetésben, a járdát és kerékpárutat fényjelzővel, sorompóval és korlátelemekkel biztosítják.

A munkálatok miatt útpályaszűkítés és forgalomelterelés szükséges, ezért a Sas út Puky Miklós és Ady Endre utca közötti szakasza április 21-étől várhatóan nyár közepéig csak egy irányban lesz járható. A kivitelező táblákkal jelzi a megváltozott forgalmi rendet. A munkálatok idejére az érintett szakaszon 30 km/h-s sebességkorlátozás és előzési tilalom lesz érvényben.

Forrás: Egri Napok Blog

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL