Lépjen kapcsolatba velünk

A magyarok támogatják az élet és a gazdaság fokozatos, szigorú szabályok melletti újraindítását

Eger utcakép

A magyarok támogatják az élet és a gazdaság fokozatos, szigorú szabályok melletti újraindítását

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyarország az elmúlt időszakban szigorú biztonsági intézkedések meghozatalával sikeresen tudta lassítani a koronavírus-járvány terjedését, lehetővé téve az egészségügy felkészítését a következő hetek, hónapok kihívásaira – írja a Századvég legújabb kutatásában.

Május 4-én új szakaszához érkezik a védekezés, amelynek keretében megindulhat a gazdaság fokozatos, fegyelmezett keretek között történő újraindítása. Erre tekintettel a Századvég megvizsgálta a magyar lakosság véleményét ezekben a kérdésekben.

A nagy többség a gazdaság újraindítása mellett

A kutatás alapján kijelenthető, hogy a magyarok többsége reálisan ítéli meg a koronavírus terjedését. A megkérdezettek 70 százaléka úgy gondolja, hogy a vírus elsősorban Budapesten, illetve Pest megyében jelent problémát, ezzel szemben a 28 százalékuk az egész országot fokozottan veszélyeztetettnek látja, míg az 1 százalékuk a vidéki településekről vélekedik így. Ezenfelül a válaszadók kétharmada (66 százaléka) szerint a szóban forgó járvány leginkább az idősebb korosztályra jelent veszélyt, viszont a 32 százalékuk úgy véli, hogy a koronavírus mindenkit egyformán fenyeget. 

A magyarok jól informáltak a védekezés eddigi szakaszának céljával kapcsolatban is: a magyarok 94 százaléka hallott arról, hogy az elmúlt hetekben bevezetett rendkívüli intézkedések arra irányultak, hogy az egészségügy fel tudjon készülni a tömeges megbetegedések kezelésére, és csupán az 5 százalékuk nem ismeri az említett lépések megtételének okát. 

Továbbra is elmondható, hogy a megkérdezettek elégedettek az egészségügyi rendszer járványhelyzetben nyújtott teljesítményével: a válaszadók kétharmada (66 százaléka) szerint a kórházak, rendelőintézetek megfelelően felkészültek nagyobb számú beteg ellátására, míg a 28 százalékuk ettől eltérően vélekedik.

Fontos kiemelni, hogy a magyarok támogatják, hogy az ország a védekezés következő szakaszába lépjen: a megkérdezettek több mint háromnegyede (76 százaléka) egyetért az élet, illetve a gazdaság fokozatos újraindításával, ezzel szemben a 21 százalékuk ellenzi ezt a tervet. 

Társadalmi konszenzus látszik kirajzolódni a tervezett döntés megvalósításának módjával kapcsolatban: a válaszadók 91 százaléka a gazdaság fokozatos, szigorú szabályok betartásával történő újraindítása mellett foglal állást, míg az 5 százalékuk a járvány elmúltával, egy lépésben hozná meg ezt az intézkedést. 

Ugyancsak kijelenthető, hogy a magyarok tájékozottak a többi európai országban zajló fejlemények tekintetében. A megkérdezettek 95 százaléka hallott arról, hogy kontinensünkön több ország megkezdte a korábban bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos mérséklését, valamint a gazdaság újraindítását, viszont az 5 százalékuk nem értesült ezekről a történésekről.

Origo

Ez is érdekelheti

Egységes előírásokkal jöhet a lazítás
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.