Negyven éves sikeres pályafutása alkalmából Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő javaslatára miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Kovács-Csatlósné Pálos Rita Andrea, az egri Markhot Ferenc Kórház újszülött osztályának főnővére.

Az elismerést Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Dr. Vácity József a kórház főigazgató adta át az újszülött részleg főnővérnek.
Köszönetet kell mondanunk neki a kollektíva és az egész város nevében kiváló munkájáért. Ezt a teljesítmény értékelte a szakminiszter is, amikor elismerő oklevéllel tüntette ki a nagy szeretetnek és tiszteletnek örvendő főnővért
– jelentette ki köszöntőjében a honatya.

Pálos Rita 1980 óta dolgozik az egészségügyben, először orvosírnokként helyezkedett el egy körzeti orvos mellett, majd 1980. októberétől megszakítás nélkül dolgozik az egri Markhot Ferenc Kórházban. A gyermekosztályon kezdett, mind mondta – mindig gyerekekkel szeretett volna foglalkozni, így 1994-ben az EKG asszisztensi iskolát is elvégezte, majd a gyermekkardiológiai szakrendelésen dolgozott. 1997-től pedig az újszülött osztályon főnővér. Szakszervezeti vezetőként fáradhatatlanul képviseli a dolgozók érdekeit. Munkájának egyik legnagyobb eredménye, hogy 1200 ember számára harcolta ki, az országosan is ismert, cafeteria-perben a 300 millió forintos juttatást.

Úgy érzem a helyemen vagyok. Az elismerés meglepett, megtisztelve érzem magam, hiszen 40 éve vagyok a pályán, szeretnék még tovább dolgozni. Utólag visszagondolva tettem a dolgomat szívvel-lélekkel. Azt gondolom sokat tudtam tenni a közösségért, ez a munka éltet. A gyerekek mindig a jövő. Főleg az újszülött részlegen öröm ott lenni, az élet kezdetén. Sok boldog családdal találkozhatok és még mindig rácsodálkozok az újszülöttekre, a napjaimhoz is ez ad erőt. Ha újrakezdhetném is ezt a hivatást választanám
– fogalmazott a kitüntetett.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













