Lépjen kapcsolatba velünk

A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

B0C4E763 ACE3 480E 967F 172CAA0BE6B3

A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.

A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.

A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces.

Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz – közép- és emelt szinten is – a függvénytáblázat – egyidejűleg akár többféle is -, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó, szögmérő, amiről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a diákok a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL