Szombaton is megtartotta szokásos, online tájékoztatóját az Operatív Törzs.
Kiss Róbert rendőr alezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának munkatársa számolt be arról, hogy a védőtávolság és védőeszközök kapcsán 117 esetben történt magatartás szegés, emiatt 66 esetben éltek figyelmeztetéssel, 17 helyszíni bírságot szabtak ki, és 33 esetben történt feljelentés. Mint elmondta, május 4. óta mintegy 301 rendőri intézkedést hajtottak végre.
Az elmúlt 24 órában 779-en kerültek házi karanténba, és ezzel kapcsolatban 39 esetben tapasztaltak magatartás szegést. Kiss Róbert arról is tájékoztatott, hogy eddig 266-an telepítették az önkéntesen használható ellenőrzési szoftvert.
Elmondta továbbá, hogy az elmúlt 24 órában 508-an szegték meg a karantént, és 72 esetben feljelentést is tettek.
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője emlékeztetett, hogy egy fertőzött ember a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal már fertőzhet. Mint fogalmazott, azt senki sem tudja egyelőre megmondani, hogy a kigyógyultak mikortól nem fertőznek tovább.
Egyelőre az is bizonytalan, hogy mikor lesz védőoltás – fogalmazott. Számos ellenőrzésen és klinikai teszten kell ugyanis végigvinni a vakcinákat, mielőtt forgalomba kerülnek.
Jó hír, hogy folyamatosan nő a gyógyultak száma! Azok a betegek, akik kórházba kerülnek, 3-4, akár több hetet is tölthetnek bent. Ezek közül egyre több embert engedhetnek ki. Szlávik János azt kérte, hogy mindenki, akinek lehetősége van rá maradjon otthon és vigyázzon magára.
A kormány kéthetente ellenőrzi és értékeli a korlátozó intézkedéseket, a lazításokat csak szigorú menetrend mellett lehet megtenni a jövőben is.
Fotó: Pixabay
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














