Lépjen kapcsolatba velünk

Debre Viktor edző búcsút int az Eszterházy SC női kézilabdacsapatának

170503 debre viktor ekfsc

Debre Viktor edző búcsút int az Eszterházy SC női kézilabdacsapatának

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Debre Viktor búcsút int Egernek. Az Eszterházy SC női kézilabdacsapatának trénere a jövőben a HC DAC Dunaszerdahely szakmai munkáját irányítja – írja az agriasport.hu.

A felvidéki klubnál komoly terveket szövögetnek. Az előző szezonban a felfüggesztés pillanatában a szlovák-cseh közös bajnokságban a MOL Ligában újoncként a tizedik helyen voltak. A 2020/2021-es idényben a frissen bejelentett erősítéseknek köszönhetően akár előkelőbb helyen is végezhetnek. Elnökük a nemzetközi porond elérését tűzte ki célként. Debre Viktor a spanyol Xavi Mena helyét veszi át a szerdahelyieknél. Az Eszterházy SC-nél közel három esztendőt töltött el a szakember. Rögtön az első évben megnyerte az egriekkel az NB I/B keleti-csoportját, az élvonalban pedig a kiesés ellenére – kizárólag magyar, egyben a helyi egyetem hallgatóiból álló játékosokkal – nagyszerűen helytállt. Pár mérkőzés hiányzott ahhoz, hogy újabb másodosztályú bajnoki címet ünnepelhessen lányaival, de közbeszólt a koronavírus.  

A játékosként világbajnoki ezüstérmes edző szerződése a nyár elején jár le, új kontraktust pedig nem tettek le elé. Megkereste a Dunaszerdahely, és tetszettek számára a felvázolt lehetőségek. Nem érzi visszalépésnek az új feladatot, hiszen szép terveket szövögető élvonalbeli klubnál fog dolgozni. 

A Dunaszerdahely elnöke Horváth Zoltán a klub honlapján köszönetet mondott a Magyar Kézilabda Szövetségnek, név szerint Juhász Istvánnak és Novák Andrásnak, amiért összekötötték a klubot és a vezetőedzőt. „Szerettünk volna tapasztalt edzőt szerződtetni, a játékosoknak is felcsillant a szemük Debre Viktor neve hallatán. Ars poeticája a rend, fegyelem, munka, ilyen fiatal klubnak és csapatnak erre van szüksége.” – nyilatkozta a klubvezető. 

Forrás: Agriasport

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.