Lépjen kapcsolatba velünk

Robog felénk a hidegfront

Eger

Robog felénk a hidegfront

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Órái maradtak a korán érkezett nyárnak. Ha teheti, használja ki a jó időt!

Ma napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de estig csapadék nem alakul ki. Estétől aztán nyugat felől már előfordul zápor, zivatar. Késő estig a délnyugati, utána az északnyugati szél fokozódhat viharossá. Estig melegfronti hatás érvényesül. 22 és 29 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedd: Reggelig – egy markáns hidegfront hatására – többfelé lesz eső, zápor, néhol zivatar; majd délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, és már csak a déli, valamint a keleti területen fordul elő csapadék. Délutánig erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. 11 és 18 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Szerda: Erősen felhős időre számíthatunk, délen hosszabb napos időszakokkal. Eső, zápor főleg az északi tájakon fordul elő. Északon 10, délen 20°C körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtök: Reggelig több helyen eshet az eső, majd napközben már csak elszórtan fordul elő csapadék. Délutánig erősen felhős marad az idő, később szakadozik a felhőzet. 15 fok körüli értékeket mérhetünk.

Péntek: Változóan felhős időre van kilátás, csupán néhol lehet zápor. A csúcsérték 17 és 22 fok között alakul.

Forrás: Köpönyeg.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL