Lépjen kapcsolatba velünk

Jó ütemben halad a kivitelező HE-DO Kft. az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút fejlesztési munkálataival Budapest és Szentendre között

DJI

Jó ütemben halad a kivitelező HE-DO Kft. az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút fejlesztési munkálataival Budapest és Szentendre között

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ahogyan korábban megírtuk, a Budapest és Szentendre között megvalósuló fejlesztésben az új nyomvonalú kerékpárút építésén kívül a HE-DO Kft. a közvilágítás fejlesztése mellett a meglévő földutakat leburkolja, illetve felújítja a régi burkolatokat.

A Budakalász térségében található Natura 2000 védettséget élvező Duna-parti ártéri erdőben kanyargó 2 méter széles burkolt kerékpárutat a szakemberek felújítják és kiszélesítik. A beruházásban Szentendre területén új kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki és két pihenőhely újul meg Budakalászon.

Az EuroVelo6 B1 jelű Dera-patak feletti 36 méter nyílású gyalogos és kerékpáros híd pályalemezének betonozása a tegnapi napon megtörtént: 32 köbméter beton került beépítésre, közel 140 négyzetméteren. Az elkészült pályalemez az öszvér szerkezetű felszerkezet szerves részét képezi. A szokványoshoz képest eltérő, hogy a híd pályalemeze keresztmetszeti értelemben a hossztengely irányában leejt, hosszirányban pedig a pályalemez domború kialakítása gondoskodik a vízelvezetésről. A pályalemez járható sóvédelmi burkolatot kap a későbbiekben. A munkálatok a pályalemez utókezelésével, kizsaluzással, további utókezeléssel, korlátépítéssel, járható bevonat készítésével, állvány leeresztéssel folytatódnak és a befejező munkákkal végződnek.

A tervek szerint a kerékpárosok nyár végétől vehetik birtokba az 5,6 kilométeres szakaszt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak pr kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.