Csökkennek a munkahelyvédelmi támogatás adminisztrációs terhei. A kormány elkötelezett a gazdaságvédelmi akcióterv keretében arra, hogy minél több munkahelyet tudjon megvédeni és a megszűntek helyett újakat indítani. Ennek egyik eszköze a munkahelyvédelmi bértámogatási program, melyre egyre nő az érdeklődés – mondta Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs tájékoztatóján.
Eddig több mint 5400 vállalkozás, 72 ezer munkavállalóra kérte az állami támogatást. A kérelmeket továbbra is várják, mert még nem ért véget a járványhelyzet. A részletekről a munka.hu-n találnak információkat az érdeklődők – emelte ki az államtitkár.
Továbbá csökken a munkahelyvédelmi támogatás adminisztrációja, hogy minél egyszerűbb legyen az igénybevétele. Az érdeklődés már így is magas.
A kutatást fejlesztést is segíti a kormány
A bértámogatás mellett kutatásfejlesztési pályázatot is indított a kormány. Erre eddig 7200 főre 400 cég adott be kutató igénylést. A lehetőséggel a kormányzat szintén a munkahelyek megőrzését, újraindítását segíti.
Forrás: hirado.hu. Borítóképünk illusztráció.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















