A járványveszély kihirdetésének 66. napján Orbán Viktor miniszterelnök azzal a jó hírrel szolgált, hogy a járvány megfékezéséért vívott első csatát fényesen megnyertük, és ez most már nem csak remény vagy kívánság, vagy önpusztítás, hanem tény is.
– A fertőzésen átesettek száma alacsony, és az új megbetegedések száma is kedvezően alakul. Ez azért sikerült, mert az összes döntést időben meghoztuk, és azért ezt külön szeretném aláhúzni, mert mindannyian vidékiek, budapestiek, egyedülálló családok, idősek és fiatalok egyaránt felelősségteljesen viselkedtünk, köszönet érte – mondta a kormányfő
A mai szakmai háttér-megbeszéléseken világossá vált, hogy a járvány erejét Budapesten is letörtük. Így Budapesten is áttérhetünk – igaz, megfontoltan és óvatosan – a védekezés második szakaszára. Ezért a kijárási korlátozást feloldjuk és a főváros ezentúl mindig kéthetes késéssel követi majd a vidéket – tette hozzá a kormányfő.
– A felelősségteljes magatartás, a védőtávolság megtartása Budapesten különösen is fontos. Arra kérem a polgármestereket, ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára – mondta a miniszterelnök.
– Hajrá Budapest! – zárta bejelentő beszédét hivatalos közösségi oldalán Orbán Viktor.
Forrás: Magyar Nemzet
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











