Lépjen kapcsolatba velünk

Bár a Volánbusz növelte összdolgozói létszámát, Egerbe nem érkezett új munkaerő

Volánbusz Eger

Bár a Volánbusz növelte összdolgozói létszámát, Egerbe nem érkezett új munkaerő

Ez a cikk több, mint 5 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Kiemelték, a járatkapacitás a tanszüneti menetrendre történő átállással csak minimálisan, mintegy 10 százalékkal csökkent, a személyszállítási közszolgáltatási feladatok ellátása során a Volánbusz valamennyi munkatársára szükség volt, elbocsátás nem történt, folyamatosan zajlott az új kollégák felvétele.

A közlemény szerint a munkahelyek megtartása és bővítése mellett a társaság végrehajtotta a 2020-as bérmegállapodásban foglalt vállalásait is, így átlagosan 10 százalékkal emelte a béreket, és segíti a nehéz helyzetbe került munkavállalókat is.

Hangsúlyozták, a biztonságos munkavégzést számos intézkedés segítette, a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a járműveket és a létesítményeket rendszeresen fertőtlenítették, az utasokkal kapcsolatba kerülő munkatársakat pedig ellátták a szükséges védőeszközökkel, fertőtlenítőszerekkel, a irodai dolgozóknak – akik feladataikat otthonról is el tudták látni – lehetővé tették a home office-rendszerben való munkavégzést.

A Volánbusz a munkavállalók létszámát tekintve Magyarország harmadik legnagyobb állami vállalata, a 2019 októbere óta országos szolgáltatóként működő társaságnál jelenleg 19 066 munkavállaló dolgozik.

Az Eger Hírek megkereste a busztársaságot azzal kapcsolatban, hogy Egerben és a megyében hány új munkavállalót alkalmaznak. Ezzel kapcsolatban arról tájékoztattak, hogy az egri telephelyre az elmúlt két hónapban nem érkezett új munkavállaló, ellenben egyéb Heves megyei telephelyükre hét új munkatársat vettek fel, közülük öt fő autóbuszvezetőt. Mint elmondták, a jelentkezéseket folyamatosan fogadják, és az aktuális igényektől függően vesznek fel új munkavállalókat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.