Az egri születésű Brúnó százados a salgótarjáni tűzoltóságon teljesített idáig szolgálatot, már ha a napozást, alvást és a hasvakartatást annak lehet számtani. A júniustól nyugdíjba vonuló százados egy korábbi emberkollégájánál várhatóan kanapétesztelést végez a jövőben.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Szolgálata adta hírül facebook oldalán leglustább kollégájuk nyugdíjba vonulásának hírét. A 2013. május 10-én Egerben született labrador még abban az esztendőben szolgálatba lépett a salgótarjáni laktanyában, az állomány nagy örömére. A lustaság bajnokává kikiáltott tűzoltókutya az elmúlt hét esztendőben napozással, alvással és hasvakartatással töltötte fárasztó munkanapjait. Az évek során számtalan barátra tett szert és mindenkit örömmel fogadott.
Az idén májusban a hetedik kutyaévét töltő tiszteletbeli százados azonban emberi életkorban mérve már ötven évesnek számít. Korára és egészségügyi állapotára tekintettel júniustól új szolgálati helyen, nyugodtabb környezetben látja el feladatait.
Brúnó a visszavonulása után sem szakad el a tűzoltóság kötelékéből, hiszen egyik emberkollégája vette magához, ahol várhatóan a korábbi munkamániáját folytatva kanapétesztelést végez.
Videó: Molnár Adrienn tűzoltó hadnagy
Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság facebook oldala
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















