Lépjen kapcsolatba velünk

Sikerrel zárult az 1552 Segítség program

Nagy adam 710negyzet

Sikerrel zárult az 1552 Segítség program

Ez a cikk több, mint 5 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Márciusban indult el az az Eger Lions Club és az Egri Borműhely kezdeményezése, az 1552 Segítség  program azzal a céllal, hogy gondoskodjanak a vírusveszély alatt frontvonalban lévő, helyi egészségügyben dolgozók étkeztetéséről.
Az elmúlt hónapokban 3576 adag ebédet készítettek el helyi éttermek a borok eladásából származó közel 2,5 millió forintból. Emellett pedig az egri vállalkozások felajánlásainak köszönhetően egy ultrahang készüléket is átadtak a kardiológiai osztály részére.

fotó: Korsós Viktor

Az egribormost.hu ezzel kapcsolatban készített interjút a program főszervezőjével, Nagy Ádámmal:

Milyen visszajelzéseket kaptatok menet közben?

Több százan járultak hozzá a kezdeményezéshez, mely, úgy gondolom, önmagában komoly üzenet egy olyan kisvárosban, mint a miénk. Minden egyes adomány egy biztatás és elismerés volt, melyet igyekeztünk éttermi partnereink segítségével továbbítani azok számára, akik talán a legkilátástalanabb napjaikat élték meg a járvány kitörésekor. Sokan ráébredtek, hogy egészségügyi dolgozóink arra tették fel az életüket, hogy amikor mások távolságot tartanak, ők a bajbajutottak közelségében teljesítik a hivatásukat.

Sok minden megváltozott világunkban, és bízom benne, ezek közé tartozik az is, hogy még jobban felnézzünk rájuk. Az egészségügyi dolgozók két hónapon keresztül úgy kezdhették meg műszakjaikat, hogy tudták, gondolnak rájuk. A visszajelzések alapján ez sokuk számára régóta várt elismerés, ami a jövőben is el fogja kísérni őket.

Milyen eredménnyel zárult a program?

A kezdeményezéshez csatlakozott éttermek 3576 adag ebédet készítettek el a borok eladásából származó közel 2,5 millió forintból. Emellett egri vállalkozásoknak köszönhetően további 2,7 millió forint értékben átadhattunk egy csúcsmodern ultrahangkészüléket a kardiológiai osztály részére. Így két hónap alatt több mint 5 millió forintot kellett kezelnünk, melyben nagy segítségünkre volt az Egri Norma Alapítvány.

Van olyan személyes emléked ennek kapcsán, amire még sokáig emlékezni fogsz?

A projekt során sok helyi vállalkozóval egyeztethettem, és szinte mindenhol azonnal és erősen éreztették hatásukat a korlátozások. A legmeghatározóbb élményem az volt, amikor azzal szembesültem, hogy drámai helyzetben lévő, sok alkalmazottat elbocsátó vállalkozások vezetői panasz helyett cselekedtek, és szakmájuk legjavát adva segítettek. Az Eger Lions Club ezúton is szeretne köszönetet mondani annak a több száz adományozónak és közel 40 vállalkozásnak, aki támogatta ezt az összefogást! Kellemes borozást kívánunk mindenkinek!

A teljes cikk az egribormost.hu-n olvasható.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.