Épp Egerben, szeretett városában járt, amikor elcsíptük egy interjúra Nagy Réka modellt, műsorvezetőt, színésznőt, nem is csoda, hogy épp a városban tartózkodott, hiszen amikor csak ideje engedi hazalátogat. Mint fogalmazott, itt tud igazán feltöltődni, itt él a családja, sok barátja köti szülővárosához. Az Eger Sikeréért Egyesület alapító tagja munkával tölti a nyarat, ugyanis június 29-től heti váltásban Kocsis Korinnával vezeti a LifeTV időjárás-jelentését, amit pozitív értelemben vett kihívásként él meg, mindemellett jut ideje azért a kikapcsolódásra, belföldi nyaralást tervez. A sokoldalú modellt Egerhez fűződő viszonyáról és jelenlegi életről kérdeztük.
Milyen gyakran látogatsz haza?
Jelenleg kétlaki életet élek, de elég gyakran utazom haza, ha az időm engedi. Eger számomra a nyugalom szigete, nagyon szeretek hazajárni, ez abból adódik, hogy sokat jártam és éltem is külföldön, ezért teljesen átértékelődött bennem a szülővárosom szerepe, szépsége. Eger történelmi város, s minden alkalommal újra és újra lenyűgöz a szépsége. Itt tudok igazán feltöltődni.
Mivel töltöd a szabadidőd, amikor itthon vagy?
A családommal és a barátaimmal töltöm a szabadidőm. Túrázni is gyakran járunk, hiszen a Bükk és Mátra közelsége kínálja a lehetőséget. De igyekszem az egri programokon is részt venni, vagy csak egyet sétálni a várban. Úgy élek itt mint egy egri, de turistaként.
Ha már itt tartunk, hogy turizmus, turisták. Milyennek látod most a koronavírus-járvány első szakasz után turizmust Egerben?
A koronavírus miatt elrendelt egészségügyi veszélyhelyzet ideje alatt én végig Egerben voltam. Azt láttam az egrieken, hogy fegyelmezettek, betartják a járványügyi előírásokat. A turisták viszont óvatosan ugyan, de egyre többen érkeznek a városba. Ezt nagyon jó látni. Az ember lelke ilyenkor megnyugszik, hogy minden visszaáll a megszokott rendbe és nyilván a magunk módján mindent megteszünk azért, hogy minden menjen tovább.
A járványhelyzet miatt megcsappantak az egri programok, van ami elmarad, de amit bepótolnak abból egy jó párat augusztus 20-a körül rendeznek meg. Mit gondolsz erről?
Úgy gondolom, programok híján is rengeteg lehetőség van a városban, amit az óvintézkedések mellett is lehet élvezni. Annak is tudok örülni, már szabadabban tudunk mozogni. Az augusztusi programok közül az Egri Bikavér Ünnepen viszont mindenképpen részt szeretnék venni. Mindig megpróbálom úgy szervezni az életemet, hogy ott tudjak lenni.
Hogy telik számodra a nyár?
Munkával telik a nyár, felváltva vezetjük a Life TV-n az időjárás-jelentést Kocsis Korinnával. Számomra ez a munka egy újabb kihívás. Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam, hogy kipróbálhassam magam ilyen munkakörben is. Ami a szabadidőmet illeti, lehetőség szerint aktív pihenéssel töltöm Egerben, s természetesen amikor a fővárosban vagyok, akkor a helyi programkínálatokból választok. Azonban a Balaton közelsége is ad számtalan választási lehetőséget.
Nyaralást tervezel?
Mindenképpen belföldön tervezem a nyaralást. Gyönyörű helyek vannak Magyarországon, ami arra vár, hogy felfedezzük. Így most ezen a nyáron ez lesz az utazásaim elsődleges célja, mindamellet, hogy a régi bevált helyeket is meglátogatom.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!