Lépjen kapcsolatba velünk

Szerdától új jelölést kapnak a húsok a boltokban

Hús

Szerdától új jelölést kapnak a húsok a boltokban

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél pedig zászlóval kell jelölni a magyar terményeket – hívta fel a figyelmet Nagy István egy budaörsi áruházban tartott sajtótájékoztatón hétfőn.

Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy a nem előrecsomagolt, friss vagy hűtött sertéshús értékesítésekor már január 15-e óta fel kell tüntetni az állat származási helyét és, ha eltérő, a vágási helyét is.Július 15-étől újabb termékköröknél teszik kötelezővé a származási információk jelölését, a húsok esetében a juh, a kecske és a baromfitermékeknél is szerepeltetni kell a származási helyet. 

Július 15-től a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, illetve eredetének helyét is táblán kell jelölni, és egyúttal meg kell jeleníteni a származási ország zászlóját is.Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A nem előrecsomagolt, Magyarországon termesztett zöldség és gyümölcs esetében pedig nem elég a származási országot szövegesen feltüntetni, de július 15-től az országzászlót is meg kell jeleníteni. A szabályozás a termelői piacokat nem érinti – tette hozzá Nagy István. A miniszter kiemelte: a jelölések segítik a fogyasztót a tudatos vásárlásban, és amikor magyar áru mellett döntenek, akkor a minőséget, a megbízhatóságot, a biztonságot és az ellenőrzött terméket választják. Döntésükkel a magyar gazdaságot is erősítik, és a magyar gazdák sorsa a tudatos vásárlók kezében van. Az Agrárminisztérium mindent megtesz, hogy segítse a fogyasztókat a tudatos vásárlásban, a kiváló minőségű magyar élelmiszerek egyértelmű megkülönböztetését a kínálatban – fogalmazott az agrárminiszter, aki emlékeztetett arra is, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet rámutatott az önellátás készségének fontosságára.

Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára köszönetét fejezte ki a tárca támogatásáért, és felidézte: a baromfiágazat 2019-ben mintegy 700 ezer tonna húst termelt.

Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára beszédet mond a tudatos vásárlói magatartás erősítéséről tartott sajtótótájékoztatón a CBA Príma Élelmiszer Áruházban Budaörsön 2020. július 13-án.Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Molnár Györgyi beszámolt arról is, hogy felmérésük szerint a Covid-járvány következtében 24 500 tonna húst kellett lefagyasztani, a tárolókapacitások gyakorlatilag megteltek, június óta azonban, ha lassan is, de a készletek elkezdtek fogyni. Emlékeztett arra is, hogy az ágazat életben tartására, a károk enyhítésére többféle támogatás áll rendelkezésre a termelők és a feldolgozók számára, emellett hitel- és garanciakonstrukciókat is kialakított a kormány a mezőgazdasági vállalkozások számára. Molnár Györgyi reményét fejezte ki, hogy a folyamat nem áll meg, és kiterjeszthető lesz további termékekre, így például az étkezési tojásra.

Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke beszédet mond a tudatos vásárlói magatartás erősítéséről tartott sajtótótájékoztatón a CBA Príma Élelmiszer Áruházban Budaörsön 2020. július 13-án.Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hangsúlyozta: a szakma örömmel vette, hogy a friss zöldség-gyümölcsök esetében bevezetik az országzászlós megjelölést. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon évente közel 2 millió tonna zöldséget állítanak elő és mintegy 8-9 ezer tonna gyümölcsöt. Ennek 50 százaléka friss piaci termékként értékesül. Beszélt arról is, hogy a járvány megmutatta, mennyire fontos, hogy szezonálisan, lehetőség szerint legtöbb zöldség-, gyümölcsfajból önellátó tudjon lenni az ország. A FruitVeb elnöke szintén kiemelte, hogy az új jelölés azonnal tudja orientálni a vevőt, mert a zászlónak figyelemfelhívó ereje van.

Nagy István agrárminiszter (j) és Fodor Attila, a CBA magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója (b) beszélget a tudatos vásárlói magatartás erősítéséről tartott sajtótótájékoztató előtt a CBA Príma Élelmiszer Áruházban Budaörsön 2020. július 13-án.Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Fodor Attila, a CBA magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy a sertéshúsoknál január 15-ével bevezetett változások igazolták a várakozásokat, ezért fontos, hogy ez további termékkörökkel bővül. A fogyasztói tudatossággal kapcsolatban elmondta, hogy egyre több vásárló veszi figyelembe a termék ár-érték arányát, egy felmérés szerint pedig az áruházláncokban 80 százalék fölött van a magyar termékek részaránya.

Az igazgató köszönetét fejezte ki a magyar termelőknek és a beszállítóknak, és méltatta a hazai összefogást a koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetben.

MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL