Lépjen kapcsolatba velünk

Felújította a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötőút aszfaltját a HE-DO Kft.

út

Felújította a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötőút aszfaltját a HE-DO Kft.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Felújította a 2416-os jelű Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötőút 11+496 és 15+505 kilométerszelvények közötti szakaszát a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium. A burkolat-, és hídfelújításra a közbeszerzési eljárást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki.

– Markaz és Domoszló között dolgoztunk, ahol a helyszíni talajstabilizáció munkanemeit a KM Építő Kft. végezte el. Az útfelújításhoz kapcsolódó összes többi feladat a HE-DO Kft.-hez tartozott. A munkaterületet a kivitelezésre 2020. március 30-án vettük át, és 100 nap állt rendelkezésünkre a befejezésre, valamint újabb 15 nap a műszaki átadás-átvétel lezárására. A padkanyesést és az árkok tisztítását is magában foglaló előkészületi munkák után a tönkrement szakasz burkolatának megerősítését végeztük el hideg remix technológiával, amit két réteg aszfalt beépítése követett. Két hidat is felújítottunk, majd a padkaépítés után kiépítettük a forgalomtechnikai jelzéseket, felfestettük az útburkolati jeleket és kihelyeztük a KRESZ-táblákat – mondta Pintér Gábor, a HE-DO Kft. projektvezetője.

A munkálatokkal a szerződésben előírt határidő előtt végzett a konzorcium, az útszakasz műszaki átadása július 17-én zárult le. 

A felújításnak köszönhetően a térség lakói immár könnyebben tudnak közlekedni Markaz és Domoszló között. 

A teljes beruházás bruttó 433 millió 690 ezer 888 forintba került.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.