Az Egri Járási Ügyészség hatályon kívül helyezte Egri Rendőrkapitányság feljelentés elutasításáról hozott határozatát és elrendelte a nyomozást az ostorosi török kori kilátó megrongálása ügyében – írja közleményében Dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője.
A rongálás miatt a község polgármestere tett feljelentést korábban a rendőrségen. A feljelentés szerint az ostoros külterületén, a falutól nem messze található, feltehetően török kori kilátót, vagy őrtornyot – melyet a helyiek csak „csúnyamunkának” neveznek – ismeretlen személyek májusban megrongálták, arra festékszóró palackból obszcén ábrát fújtak.
A nyomozó hatóság úgy ítélte meg, hogy a feljelentésben foglaltak alapján nem áll fenn a bűncselekmény gyanúja, ezért a feljelentést elutasította. Az ügyészség felülvizsgálta ezt a döntést, aminek során arra az álláspontra jutott, hogy a feljelentett cselekmény bűncselekmény, ezért a rendőrség döntését hatályon kívül helyezte és az ügyben elrendelte a nyomozást, amit az Egri Rendőrkapitányságnak kell lefolytatnia.
Az ügyészség nem értett egyet a rendőrségnek azzal a megállapításával, hogy a kérdéses kőépítmény értékkel nem bíró dolog, egy puszta kőrakás, emiatt nem lehet rongálás tárgya. Az ügyészi határozat szerint a kilátó egy kör alaprajzú, darázskőből épült, méhkas alakú őrtorony, azaz egy építmény, egy ingatlan, amit fal vesz körül, így falfirka elhelyezésére is alkalmas nyilvántartott műemléki érték. Azt az ügyészség nem vitatta, hogy a szabadtéri építményre fújt falfirkák idővel az időjárási hatások miatt maguktól is lekopnak ugyan, de hangsúlyozta, hogy ez önmagában nem zárja ki annak megállapítását, hogy a firkálás folytán kár keletkezett az őrtoronyban, hiszen a kezelő önkormányzattól nem várható el, hogy az időjárás reparáló hatásában bízzon ahelyett, hogy megfelelő anyagi ráfordítással helyreállítaná az építmény eredeti állapotát. A helyreállítási költség az a kár, amit az elkövetők a sértettnek okoztak.
A rongálók tehát – az általuk okozott kár mértékéhez igazodóan – bűncselekményt követtek el, mely tettükért eredményes nyomozás esetén az ügyészi vádemelést követően a bíróság előtt kell majd felelniük.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













