Lépjen kapcsolatba velünk

Rengeteg eső eshet hirtelen, másodfokú figyelmeztetést adtak ki

Képernyőfotó 2020 08 03 21.03.30

Rengeteg eső eshet hirtelen, másodfokú figyelmeztetést adtak ki

Ez a cikk több, mint 5 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfőn hozzávetőlegesen a Pécs-Miskolc vonaltól északnyugatra alakulhatnak ki zivatarok, felhőszakadás, viharos szél, esetleg nagyobb jég kíséretében. Kedden a nap első felében az ország nagy részén átmeneti szünet várható, majd délután ismét zivatarokra kell számítani (a legkisebb eséllyel a Tiszántúlon).

Ekkor heves zivatarok is lehetnek óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb széllökésekkel, nagyobb szemű jéggel és felhőszakadással. Gócokban 30-50 milliméternyi, néhol esetleg ennél is több eső hullhat.

Zivatarveszély miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, míg a többi megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Emellett Budapestre, továbbá Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 13 és 21 Celsius-fok között valószínű. Napközben 22-34 fokig melegszik fel a levegő, északnyugaton lesz hűvösebb.

Címlapkép: Időkép.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL