Lépjen kapcsolatba velünk

Nem számolt el az Egységben a Városért Egyesület az adományokkal

D2I6922

Nem számolt el az Egységben a Városért Egyesület az adományokkal

Ez a cikk több, mint 5 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Miért gyűjtötte az Egységben a Városért Egyesület számlájára a koronavírus elleni küzdelemre a pénzt Mirkóczki Ádám, holott lett volna erre a célra egy önkormányzati számla is és mire fordította azt, valamint mennyibe került valójában a „Köszönöm kampány”? Ezekre a kérésekre kereste és várja is a választ, valamint a pénzekkel való elszámolást pénteki tájékoztatóján Oroján Sándor a Fidesz-KDNP egri frakcióvezetője és Martonné Adler Ildikó a Fidesz egri szervezetének elnöke.

Sajnos nehéz időszakhoz érkeztünk a napokban, a koronavírus második szakaszához. Az elsőt „megúsztuk” a kormány gyors reagálásának és az emberek fegyelmezett magatartásának, az összefogásának és a segíteni akarásnak köszönhetően – kezdte tájékoztatóját Martonné Adler Ildikó. Majd hozzátette – országszerte jellemző volt, hogy a vállalkozások, magánszemélyek ajánlották fel segítségüket a járvány megfékezésére. támogatták adományaikkal az önkormányzatokat a védekezés megvalósításában.

Martonné Adler Ildikó a Fidesz egri szervezetének elnöke és Oroján Sándor a Fidesz-KDNP egri frakcióvezetője. Fotó: Nemes Róbert

Egerben sem volt ez másként csakhogy a hevesi megyeszékhelyen kissé másképp történt mindez – fogalmazta meg kifogását az egri szervezet elnöke. Ugyanis a befolyó pénz nem az önkormányzat adománygyűjtő számlájára érkezett, hanem Mirkóczki Ádám úgy döntött, hogy az Egységben a Városért Egyesült számlájára kéri az adományokat.

Martonné véleménye szerint ez egy választásra, több pártból létrehozott egyesület, amihez kétség se fér hozzá, hiszen az elnöke az MSZP-s Mirkóczki Zita, akinek a lakcímére van bejelentve maga az egyesült is.

Kiemelte, hogy létezik az önkormányzatnak egy karitatív adománygyűjtő számlája is, arra is várhatták volna a felajánlásokat, de ennek létét tagadta Mirkóczki, holott a saját jegyzője dr. Andráskó Dénes is elismerte a számla létezését. Hozzátette – mindezt vélhetően azért tették így, mert az önkormányzati számlába a képviselők betekintést nyerhetnek, egy egyesületébe viszont nem, így úgy is fogalmaztatnánk, hogy ez pártpénzzé lett.

Úgy gondolom az egri polgároknak joguk van tudni mire fordították az befolyt összeget, különösen azoknak, akik adakoztak.

Az egriek magatartásának köszönhetően sikerült túllendülni a járvány első hullámán, amit illik is megköszönni, de nem ilyen formában ahogy ezt Mirkóczki Ádám tette – fogalmazta meg kifogását Martonné Adler Ildikó.

14 óriásplakát és kisebb plakátok borították be a várost, valamint és rádióspotok és TV reklámok hirdették a köszönetet két hónapon keresztül. Martonné szerint mindez csak Mirkóczki Ádám politikai építkezését szolgálta. A polgármester állítása szerint ez csak közel fél millió forintba került.

Ez a piaci árhoz képeset túlságosan olcsónak számít, így majd ne csodálkozzanak, ha többek között a civil szervezetek is sorba állnak majd a hirdetésért – fogalmazott Martonné. Majd folytatta – elvárható az, hogy a város vagyonával korrekt módon bánjon és számoljon el. Arra kérem, hogy vegye elő a választáskor kiadott vállalásait, több olyan dolog van benne, ami nem valósult meg. Továbbra is várjuk a nyilvánosságra hozatalt a számlával kapcsolatban.

Oroján Sándor a Fidesz-KDNP egri frakcióvezetője. Fotó: Nemes Róbert

Oroján Sándor a Fidesz-KDNP egri frakcióvezetője is kifogásolta a „köszönöm kampányt” és annak a 470 ezer forintos összköltségét. Nem tudom minek nézi Mirkóczki Ádám az egrieket , ki hiszi el, hogy ez ennyibe került? – tette föl a kérdést Oroján. Tételes kimutatást kért. Ami az adománygyűjtést illeti az az egri közélet mélypontja volt – utalt a március 19-én indult adománygyűjtésre. Mirkócki azt írta, hogy az önkormányzat nem gyűjthet adományt – ezzel óriásit hazudott – húzta alá Oroján.

Azt kérjük órákon, vagy napokon tegyék meg a tételes elszámolást! – szólította fel Mirkóczki Ádámot és az EVE-t Oroján Sándor, aki hozzátette, az egyesület a 2019-es választási kampányra kapott összeggel sem számoltak még el.

A Fidesz-KDNP frakció a következő közgyűlésen kezdeményezni fogja egy önkormányzati adományszámla létrehozását – emelte ki Oroján Sándor frakcióvezető.

Itt nézheti meg a teljes sajtótájékoztatót.

❗️EGER élőben❗️Ezek Mirkóczki Ádám hazugságai koronavirus ügyben.

Közzétette: Eger Hírek – 2020. szeptember 4., péntek

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.