Lépjen kapcsolatba velünk

Vízilabda – szomorú szombat a Bitskeyben

Vízilabda

Vízilabda – szomorú szombat a Bitskeyben

Ez a cikk több, mint 6 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szombaton a ZF-Eger női és férfi csapata fogadta a Ferencvárost a Bitskey Aladár Uszodában. A mieink mindkét meccsen, becsületesen helyt állva maradtak alul a fővárosi gárdával szemben.

Sajnos nem láthatták a szurkolók a férfi vízilabda bajnokság kilencedik fordulójának mérkőzését a Bitskey Uszodában. A ZF-Eger együttese zárt kapuk mögött a Ferencvárost fogadta és szenvedett 16-14-es vereséget.

Zsinórban harmadik találkozóján nem szerzett pontot Petrovai Márton csapata, azonban a szombaton lejátszott összecsapás ékes bizonyítéka annak, hogy van potenciál a mieinkben. Fordulatos, nagy csatára késztettük a földkerekség egyik – ha nem a legjobb – gárdáját. Harminc gól született összesen, ebből tizennégy landolt a Ferencváros kapujában. A házigazdák hősies játéka párosult az eredményességgel is.

A második negyedben 7-6-ra vezettünk, amikor is megrázta magát a Fradi. Nikola Jaksics vezetésével sorozatban négyszer is eredményesnek bizonyultak a zöldek, akik így a nagyszünetben 10-7-re megléptek. Nem került pecsét az Eger sorsára, egyáltalán nem tört meg a folytatásra. Lőrincz, Murisics, majd Török is betalált, ezzel pedig egalizált csapatunk. Vámos góljára Baksa felelt, így a harmadik felvonás hajrájában még döntetlen volt az állás. Újabb három vendég gól következett, de a záró felvonás elején Török Béla találata életben tartotta reményeinket (12-14). Vámos és Jaksics aztán véglegesen eldöntötte a kimenetelt. Nagy nehezen felőrölte ellenállásunkat az FTC, amely az utolsó két hazai gól ellenére is 16-14-re diadalmaskodott. Ha lettek volna szurkolók, jogosan járt volna a vastaps a ZF-Egernek. 


E.ON férfi OB I., alapszakasz, 9. forduló
ZF-Eger – FTC-Telekom 14-16 (4-4, 3-6, 4-4, 3-2)

Bitskey-uszoda. Zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Tóth I, Ifj. Kenéz Gy.
ZF-Eger: Krémer – Sántavy, Kovács G. 1, MURISICS 4, Lőrincz B. 1, TÖRÖK B. 3, BAKSA 3. Cserék: Szalai G., Telegdy, Rádli 2, Sári, Dóczi A., Szőke Á. Edző: Petrovai Márton
FTC: Vogel S. – VIGVÁRI V. 3, JAKSICS 5, Mezei, FOUNTULISZ 3, Jansik, Pohl 1. Cserék: Német T. 1, Fekete G., Nyíri, Vámos 2, Kállay 1. Edző: Nyéki Balázs
Emberelőny/gól: 8/4 illetve 12/5
Ötméteresek: 3/3 illetve 2/1
Kipontozódott: Sári (26.), Telegdy (27.)

Nyilatkozatok:

Petrovai Márton:

– Az FTC ellen sem mentünk feltett kézzel a medencébe, úgy játszottunk ahogy azt elvártuk. Örömteli, hogy sok akciót sikerült góllal befejezni.

Nyéki Balázs: 

– Sokgólos mérkőzésen, nem lehetek elégedett a saját játékunkkal. Sok hiányzónk volt, így a jól játszó egriek ellen megszerzett pontok értékesek. Gratulálok a hazaiaknak, akik Petrovai Márton edző munkájának köszönhetően ütőképes csapatot alakítottak ki.

A játéknap eredményei:
UVSE-Hunguest Hotels – BVSC-Zugló 10-13 (3-3, 1-5, 3-4, 3-1)
Szolnoki Dózsa – Szegedi VE 13-5 (3-0, 4-1, 5-3, 1-1)
Tatabányai VSE – PannErgy-Miskolc 8-14 (2-4, 4-2, 2-5, 0-3)
OSC-Újbuda – A-Híd VasasPlaket 8-8 (3-1, 2-2, 0-2, 3-3)
PVSK-Mecsek Füszért – KSI 18-13 (7-2, 3-4, 5-3, 3-4)
Budapesti Honvéd – Kaposvári VK (elhalasztva)
Metalcom-Szentes – Debreceni VSE (elhalasztva)

Talán még a Ferencváros sem számított arra, hogy könnyedén viszi el a pontokat a Bitskey Uszodából a ZF-Eger lányai ellen lejátszott bajnoki mérkőzést követően. Legutóbbi egri látogatásuk óvatossá tette a zöld-fehéreket, akkor a BENU Magyar Kupa csoportmeccsén alulmaradtak Szilágyi Péter tanítványaival szemben.

A legutóbbi dunaújvárosi helytállás is jó ajánlólevél volt a ZF-Eger számára. Esélyeink már a meccs elején szertefoszlottak. Betegség és sérülés miatt nélkülöznünk kellett Czigány Dórát és Mencziger Katát. A jelenlegi Eger két legjobb játékosának a hiánya nagymértékben befolyásolta az esélyeket. A Fradi-henger maga alá temette csapatunkat, tetszés szerint érték el találataikat a túlerőben lévő fővárosiak. Felvillanásai voltak csupán a hazai együttesnek, sajnos csak a gólkülönbség volt kérdés. Szilágyi Péter variációs lehetőségei is korlátozottak voltak, Czigány és Menczinger megüresedett helyét nem töltöttük fel, így kispadunk „vékonynak” bizonyult. A női OB I negyedik fordulójának összecsapását 19-5-re nyerte meg az FTC-Telekom. 

Továbbra is nyeretlen a ZF-Eger a női első osztályban, azt azonban nem árt megjegyezni, hogy az élmezőny csapatai közül csak a BVSC-vel nem játszottunk még az eddigiek során. 

Női OB I., alapszakasz, 4. forduló
ZF-Eger-FTC-Telekom 5-19 (0-5, 3-6, 1-4, 1-4)

Bitskey Uszoda, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Debreceni Nóra, Tordai Gábor
Gólszerzők: Szmodics 2, Katona 2, Hertzka illetve Kuna 5, Illés 3, Kövesdi 2, Vályi 2, Pőcze 2, Csabai, Muzsnay, Máté, Petik, Jenei
Emberelőny/gól: 3/1 illetve 5/4
Ötméteresek: 4/1 illetve 3/2

A játéknap további eredményei:

UVSE-Hunguest Hotels – Budapesti Honvéd 23-6 (6-2, 4-0, 5-3, 8-1)
Hungerit-Szentes – Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 8-17 (2-4, 0-7, 3-3, 3-3)
III. Kerületi TVE – BVSC-Zugló 8-13 (2-3, 1-3, 2-4, 3-3)
Tatabánya VSE – SZTE-Szeged 2-9 (0-3, 1-2, 1-3, 0-1)

Forrás: Agriasport

Fotó: Lénárt Márton (Egri Vízilabda Klub weboldala)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL