Lépjen kapcsolatba velünk

Judo – Junior OB: Horváth Bence Tamás bronzérmes

Hotameszek540

Judo – Junior OB: Horváth Bence Tamás bronzérmes

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Városi Sportiskola judo szakosztálya sorrendben a harmadik korosztályos OB-n szerzett érmet – írja az Agriasport.

Kurtán Zsombor és Rottenstein Botondot követve az elmúlt hétvégén Horvát Bence Tamás állhatott a dobogó harmadik fokára. A junior korosztály ceglédi országos bajnokságán 52 klub 198 versenyzője lépett tatamira. Az Egri Városi Sportiskolát négy versenyző képviselte. Horváth Bence Tamás a 73 kg-os súlycsoportban három győzelem után a döntőbe jutásnál egy ki-ki meccsen sajnos kikapott, de a harmadik helyért folyó küzdelemben újra győzni tudott, így a dobogó harmadik fokára állhatott. Ugyanebben a súlycsoportban Hasilló Zoltán az első mérkőzésén aktív volt, sokat indított, mégis teljesen érthetetlenül őt intették. Aranypontos hosszabbításban kontrázták meg végül, így nem jutott tovább.

Rottenstein Botond is megtett mindent, azonban a múlt heti ifi ezüstérme után ezúttal neki sem sikerült továbbjutni az idősebb riválisok között. A 90 kg-os Parádi Balázs, szintén ifiként indulva, nehéz ágat fogott ki. Egy győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen zárt. A mai nap jól judozott, több volt benne, picit nagyobb odafigyeléssel előrébb végezhetett volna -értékelt Horváth Tamás az EVSI vezetőedzője.

Junior országos bajnokság, Cegléd, 52 klub 198 versenyzője

73 kg: 1. Tóth Botond (SZJS)
2. Détári Dániel (CVSE)
3. Horváth Bence Tamás (EVSI)
Szecsei Viktor (SZJS)
Rottenstein Botond és Hasilló Zoltán helyezetlenül végzett

90 kg: 7. Parádi Balázs

Az EVSI edzői: Horváth Tamás, Fejér Barna.
Összesen 26 klub sportolói szereztek érmet. 

A Diák A és Diák-B korosztály országos bajnokságát 2020. november 7.-én Egerben a Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezik meg.

Forrás: Agriasport

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.