Lépjen kapcsolatba velünk

Kovács Cs. Tamás: Mirkóczki Ádám nem volt felkészülve a város vezetésére – videó

Kovács Cs. Tamás: Mirkóczki Ádám nem volt felkészülve a város vezetésére – videó

Ez a cikk több, mint 5 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kedden a Fidesz-KDNP egri frakciója sajtótájékoztatón elemezte a városvezetés elmúlt egy évi munkáját. Kovács Cs. Tamás, a Fidesz-KDNP egri frakciójának önkormányzati képviselője a polgármester választási vállalásai közül a meg nem valósult online népszavazást emelte ki, de szólt a botrányos személycserékről, a Kertész út felújításának halogatásáról, és az idegenforgalmi adó emeléséről is.

A képviselő elsőként Mirkóczki Ádám, a választási kampányban elhangzott egyik leghangzatosabb vállalását idézte:

“Vállalom, hogy demokratikussá teszem a városvezetést, mert célom egy új minőségi párbeszéden alapuló kulturált közélet megteremtése” 

Kovács Cs. Tamás szerint nem, hogy a fenti idézet nem teljesült az elmúlt egy esztendőben, de ezzel szemben a járvány idején a városvezető egyszemélyes döntései uralták a rendkívüli helyzetet.

Mint ismeretes, a polgármester 180 ügyben hozott döntést, melyekről csak később tájékoztatta a képviselőket, habár a kampányban demokratikus városvezetést ígért – fűzte hozzá Kovács Cs. Tamás.

Kovács Cs. Tamás
Kovács Cs. Tamás (fotó: Nemes Róbert)

Emlékeztetett továbbá, hogy Mirkóczki Ádám korábban azt állította, fontosak számára a civilek, de ennek ellenére mégsem vett részt a Civil Kerekasztal fennállásának 25. évfordulóját ünneplő rendezvényen. Nem kérdezte meg a civileket az idegenforgalmi adóemeléséről sem, és a megkérdezésük nélkül költöztetné el a Tourinform irodát.

Kovács Cs. Tamás kiemelte, hogy az egyik legnépszerűbbnek tartott Mirkóczki-féle választási vállalásból,

az online népszavazásból sem lett semmi.

Ezen ígéretét figyelmen kívül hagyva a pandémiás időszakban kiírta a cégvezetői posztok pályázatát és számos, a város életét hosszútávon meghatározó fontos kérdés mellett ebben az ügyben is egyedül döntött. 

A képviselő bohózatba illőnek nevezte Mirkóczki Zita alpolgármester, és dr. Andráskó Dénes jegyző lecserélését is, amire a mai napig nincs magyarázat. Felháborítónak tartja, hogy erről, – mint ahogyan sok más fontos ügyről – nem tájékoztatja a kisebbségben lévő képviselőket – tette hozzá.

Kovács Cs. szerint egy éve ötletszerű döntések történnek, amire jó példa a kimásolt ötéves gazdasági terv, ami egy plágium. A képviselő a személycserékről szólva elmondta, hogy jelenleg mintegy 100 emberről tudnak, akiknek távoznia kellett a városi cégektől.

Kovács Cs. Tamás
Kovács Cs. Tamás (fotó: Nemes Róbert)

Az elmúlt egy év városvezetői gyakorlatával kapcsolatban szintén negatív példaként említette, hogy a már meglévő és elnyert fejlesztési projektekkel kapcsolatban több hónapon keresztül nem történt érdemi egyeztetés a képviselőkkel. Nem történnek közbeszerzési kiírások sem, így például az egyik leginkább várt egri közlekedésfejlesztési projekt, a Kertész út felújítása is várat magára. Szakmaiatlan, koncepció nélküli működés jellemzi a jelenlegi városvezetést – hangsúlyozta a képviselő.

Ez az irány arról ad tanúbizonyságot, hogy Mirkóczki Ádám nem volt felkészülve a városvezetésre – tette hozzá Kovács Cs. Tamás.

Ez is érdekelheti

Orosz Lászlóné Ibolya az el sem kezdődött polgármesteri vállalásokról – videó
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL