Ma egy korábbról elhalasztott mérkőzést pótol a ZF-Eger férfi vízilabda csapata – írja az Agriasport.
Az OB I alapszakasz 4. fordulójában a Miskolci VLC volt kénytelen lemondani a mieinkkel szembeni összecsapást, mivel a több játékosuknál is fennállt a koronavírus gyanúja. Időközben kiderült, hogy a félelmek megalapozottak voltak. A halasztások miatt mindössze öt lejátszott találkozó szerepel a borsodi együttes neve mellett, ezzel szemben a Petrovai-legénység már túljutott kilenc összecsapáson az OB I 2020/2021-es kiírásában.
A soron következő hétvégén bajnoki szünet van, ezt megragadva döntöttek a felek, hogy megrendezik a párharcot. A Miskolcnak van restanciája a mieinkkel szemben, hiszen a BENU Magyar Kupa helyosztóján csapatunk 14-8-ra diadalmaskodott. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Bárány Uszodába igencsak tartalékosan érkezett az MVLC. A visszatérés gyorsan ment számukra, egy hét leforgása alatt három meccset is lejátszottak. A Szolnoktól és a Ferencvárostól a papírforma szerint kikaptak, ugyanakkor a Tatabányát idegenben hat góllal felülmúlták. A ZF-Eger három zsinórban elszenvedett – ám bekalkulált – vereséget (Vasas, BVSC, FTC) követően szeretne újból pontot, pontokat szerezni. A „hazudós” tabella szerint a házigazdák a tízedik, míg az Eger a negyedik helyről várja a találkozót, amelyet szombaton 15 órától kezdenek a Kemény Dénes Sportuszodában.
E.ON OB I., 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlása
Miskolc, Kemény Dénes Sportuszoda, 2020-10-24 (szombat) 15 óra
PannErgy-Miskolc – ZF-Eger
Játékvezetők: Tóth Imre, Vogel Gábor
Forrás: Agriasport
Fotó: Lénárt Márton
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












