Városházi információink szerint Mirkóczki Ádám polgármester levélben intézett burkolt fenyegetést Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere felé. A levélből kiderül, hogy egy SZFE tüntetés mintájára szerveződött ellenállás is kibontakozhat az egri Gárdonyi Géza Színház direktori pályázatának ügyében, feltéve ha a szakmai biztosság véleményét szem előtt tartva Blaskó Balázs marad a direktor, ezzel kiütve a nyeregből Mirkóczki Zita jelöltjét, a miskolci illetőségű Szőcs Arturt.
Hétfőn ülésezett az egri közgyűlés városimázs bizottsága, ahol parázs, és néha személyeskedésbe átcsapó viták közepette tárgyalták a Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályázatát. A szakmai bizottság 7:2 arányban Blaskó Balázst támogatja, ezzel szemben a polgármester határozottan kijelentette, hogy nem fogja megszavazni Blaskó kinevezését. Teszi mindezt úgy, hogy korábban már aláírt egy közös működtetési megállapodást a kormánnyal.
Oroján Sándor az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője a közösségi oldalán élesen bírálta Mirkóczkiék tervét.
Hangsúlyozta:
Eger történetében még nem volt olyan városvezető, aki a magyar kormánnyal szerződött volna, majd pár hónap után a szerződést egyoldalúan megszegi.
A színház egy közös működtetésű intézmény, melynek fenntartója Magyarország Kormánya és az egri önkormányzat, ezért korábban egy közös szakmai bizottságot állítottak fel. Mirkóczki Ádám polgármester a napokban levélben fordult Dr. Kásler Miklós miniszterhez annak érdekében, hogy a szakmai bizottság egyértelmű döntésével szemben Mirkóczki Zita javaslatát fogadják el. Az egyeztetés időközben lezárult, melynek eredménye, hogy a miniszter nem járul hozzá ahhoz, hogy a szakmai bizottság egri jelöltje helyett Mirkóczki Zita miskolci jelöltje legyen a színház új igazgatója.
Ha ez azonban mégis megtörténik azáltal, hogy a közgyűlési többség a Mirkóczki-tervet fogadja el, akkor az egri színház elesik a – nagyságrendileg – 300 millió forintos állami támogatástól, ami vélhetően az egri társulat azonnali leépítésével jár majd. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy legalább 50 ember veszítené el az állását.
Az előzmények
Oroján Sándor rávilágított, hogy a két Mirkóczki között folyó belharc eredményeképpen idén tavasszal alpolgármester-csere történt Egerben. Mint ismeretes, Mirkczki Zitát leváltva, Farkas Attila került az alpolgármesteri székbe. Ez az ügy kezdetben egy 10 milliós perrel fenyegette a város kasszáját, de később Mirkóczki Zita kifarolva ebből a tervéből, hirtelen meggondolta magát. Azt csak sejteni lehet, hogy ennek hátterében a júdáspénzként odavetett Gárdonyi Géza Színház állhat, melynek ügyei fölött a teljhatalmat élvező Mirkóczki Zita diszponálhat. A korábbi alpolgármester tehát a frakcióhűségért cserébe saját játszótereként használhatja az egri színházat – emelte ki a frakcióvezető.

Vége az egri színház identitásának?
Oroján szerint a jelenlegi status quo felborításával veszélybe kerül a színház működtetése, ráadásul egy jelenleg Miskolcon dolgozó színházvezetővel a Gárdonyi Géza Színház, egyfajta fiókszínházként működne tovább, ezzel elveszítve identitását.
A Mirkóczki Zita által favorizált Szőcs Artur, bizottsági meghallgatásán ráadásul kijelentette, hogy a miskolci munkáját megtartva kívánja betölteni az egri színház direktori posztját. A frakcióvezető kiemelte, hogy ha a két Mirkóczki terve megvalósulhat, akkor fennáll a veszélye annak, hogy nem lesznek ilyen számban városi színészek, és nem lesznek egri darabok sem ilyen minőségben és mennyiségben, mint jelenleg.

A társulat egyértelműen Blaskót támogatja
Emlékezetes, hogy a közelmúltban Blaskó Balázs direktor kérésére bizalmi szavazást tartott a Gárdonyi Géza Színház társulata. A titkos szavazáson 94-en adták le voksukat, 71-en igennel, 19-en nemmel szavaztak, négy szavazócédula érvénytelen volt.
Ezzel a társulat háromnegyede biztosította támogatásáról a jelenlegi igazgatót a következő öt évre is.
A szavazás eredménye egyértelműen bizonyítja azt, hogy a színház dolgozói nem szeretnének egy miskolci fiókszínházzá válni, és kiállnak Blaskó mellett.
A burkolt fenyegetés
Mirkóczki Ádám október 20-án kelt, Dr. Kásler Miklós miniszternek címzett, és szerkesztőségünk birtokába került levelében burkolt fenyegetéssel élt. Ebben a levélben a polgármester célzást tett egy budapesti, SZFE tüntetés mintájára szerveződő lehetséges egri demonstrációról is, amennyiben Blaskó maradna a direktor. Levelében úgy fogalmaz, hogy az együttműködést továbbra is fontosnak tartja, és szeretné elkerülni még a látszatát is egy SZFE megmozduláshoz hasonló problémának.

A történet itt még nem ér véget. A csütörtöki közgyűlésen borítékolható szópárbajok kereszttüzében dőlhet el, hogy a következő 5 évben ki lesz az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója.
Információink szerint a Gárdonyi Géza Színház társulata egy Blaskó Balázst támogató petíciót készül átadni szerdán a Városházán, melyhez bárki csatlakozhat aláírásával a színház portáján.
Korábban írtuk
Blaskó Balázs direktor kérésére bizalmi szavazást tartott a Gárdonyi Géza Színház társulata
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















