Az utóbbi évek egyik legfelkavaróbb hetén vagyunk túl, és ez meglátszik az Eger Hírek olvasottságán is. Konkrétan kétféle téma uralta ezen a héten az egri közbeszédet: a színház jövőbeni sorsa, és az Egységben a Városért Egyesület frakciójának megbomlása. Pluszként befért még a legolvasottabb híreink közé az Eger környékén portyázó farkasfalkáról szóló cikkünk is.
Viszonylag ritkán forrnak annyira az indulatok a városi közgyűlésben, mint az legutóbb történt, csütörtökön. Mint ismeretes, a közgyűlési többség a fideszes képviselők heves tiltakozása ellenére átnyomta a Mirkóczki-tervet, és Blaskó Balázst Szőcs Artur válthatja a színházigazgatói székben. Lett is belőle botrány, hiába petícióztak a színházukhoz ragaszkodó színészek, és hiába tudják azt a városvezető frakcióban is, hogy a szerződésszegés miatt soha nem látott válsághelyzet következhet a teátrum életében, simán megszavazták, ráadásul név szerint. Azt, hogy ezek után ezek a képviselők hogyan néznek az egriek szemébe nem tudjuk, viszont a Fidesz frakció mindenképpen jogi útra tereli az ügyet, így ez a sztori később folytatódhat.
Pénteken mindenki őszinte meglepetésére jött a hír, hogy az Egységben a Városért Egyesület frakciójának két tagja is kilép az ellenzéki konglomerátumból. Kívül tágasabb – gondolhatta Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán. Azóta már a polgármester is vagdalkozik, a Jobbik nem érteni miért (vagyis de) már elhatárolódik tőlük, és valóságos sárdobálás indult az ügyben. Egyelőre csak a fejünket kapkodjuk, de azért próbáltunk a témával foglalkozni.
Extraként az Eger környékén portyázó farkasfalka híre is bejutott a top 5-be. Hiába a rendkívül óvatos fogalmazás a múlt vasárnapi farkastámadással kapcsolatban, az már bebizonyosodott, hogy a vadállatok pár hete már jártak az egri határban.
Íme a hét legolvasottabb Eger Hírek hírei.
#1
Petícióban állnak ki a Gárdonyi Géza Színház dolgozói Blaskó Balázs direktor mellett – videó
#2
Az utolsó kapcsolja le a villanyt – Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán is kiugrott az Egységben a Városért Egyesület frakciójából
#3
Szerződésszegés színház ügyben – az egri Fidesz-KDNP jogi útra tereli az ügyet – videó
#4
Gyorshír: Megszavazták a Mirkóczki-tervet – Szőcs Artur vezetheti tovább a Gárdonyi Géza Színházat – videó
#5
Hetekkel ezelőtt már bizonyítottan járt a farkasfalka Eger közelében
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










