A már megjelent kormányhatározat értelmében nyitva maradhatnak a mozik, így az egri Cinema Agria is. Fontos változás azonban, hogy csak minden harmadik székre ülhet néző. Berényi Tamást, az Agria Film Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a kialakult járványügyi helyzetről.
– A szerdán folyamán bevezetett kormányrendelettel a nézőhelyeink közel 70 százalékkal csökkentek, ami nem könnyíti meg a jelenleg is nehéz helyzetüket. Ettől függetlenül ugyanúgy üzemelünk tovább új, premier filmekkel, amikre érdemes ellátogatni hozzánk.
Mit szólnak a nézők?
– Az eddigi tapasztalatok alapján jól fogadták az egyébként furcsának mondható szabályozást. Ezt arra értem, hogy például az egy háztartásbeliek sem ülhetnek egymás mellé. Ha pozitív oldalról akarnám megközelíteni, mondhatnám, hogy „VIP érzést” nyújtanak most a mozik, hiszen szellősen, kényelmesen elfér mindenki, saját karfával, biztos nem ül se a néző mögött, előtt senki, ezáltal a zavaró tényezők ki lettek zárva a mozizásból.
Jól van ez így minden tekintetben?
– A Mozisok Országos Szövetsége az Operatív törzshöz fordul, hogy az új jogszabályt részletszabályozással egészítsék ki annak eredményeképpen reménykedünk abban, hogy az egy háztartásból érkezők ülhetnek majd egymás mellé a jövőben. Ezt kifejezetten fontosnak tartom a gyerekes családok esetében hiszen most vetítjük a Trollokat és hamarosan jön a Kutyák és Macskák legújabb része.
A kormányrendeletekről
Szeptember 21-e óta kötelező 6 éves kortól mindenkinek az orrot és a szájat folyamatosan eltakaró maszkot használni a mozik területén is.
Mostantól pedig a mozikban is csak minden harmadik ülőhelyet lehet elfoglalni, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, és az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint másfél méteres távolságot kell biztosítani, és azt megtartani máshol is az épületben, például a büfében vagy a ruhatárnál.
Ezek betartásáról a rendezőnek kell gondoskodnia. Aki nem engedelmeskedik a szabály betartására figyelmeztető felszólításnak, annak el kell hagynia a helyiséget, illetve a területet. A rendőrség ellenőrzi a rendelkezések betartását, és a korábban kihirdetett szankciókkal élhet: bezáratás egy nap és egy év közötti időtartamra, és/vagy 100 ezer forinttól egymillióig terjedő bírság.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














