Lépjen kapcsolatba velünk

Müller: A maszkviseléssel nem a rendőröknek teszünk szívességet

Maszk utca

Müller: A maszkviseléssel nem a rendőröknek teszünk szívességet

Ez a cikk több, mint 5 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Intenzív terjedési szakaszban vagyunk, Magyarországot sem kíméli a helyzet, mindent meg kell tenni, hogy a járványgörbét ellaposítsuk. A maszkviseléssel nem a rendőröknek teszünk szívességet – hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján. Arról is szó volt, hogy ha valaki egy háztartásban pozitívvá válik, mindenki 10 napig karanténba kényszerül. Nem mehetnek az óvodás, bölcsődés gyerekek az adott intézménybe. Kiderült az is, hogy a honvédség is bekapcsolódik a maszkhasználat ellenőrzésébe.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, hogy a tömegközlekedésben először a sofőrök vagy a diszpécserek figyelmeztetéssel élnek a maszkot nem viselők felé, majd ezután hívnak rendőrt az illetőre, ha az szükséges. Arra is felhívta a figyelmet, hogy akiknek valamiért este nyolc és reggel öt között az utcán kell tartózkodniuk, azoknak igazolás kell.

Nem a rendőröknek teszünk szívességet – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília – kiemelt – „Intenzív terjedési szakaszban vagyunk, Magyarországot sem kíméli a helyzet, mindent meg kell tenni, hogy a járványgörbét ellaposítsuk. Minden nap közel 4-5 ezer fertőzöttet regisztrálunk” – említette. Közel 21 ezer tesztet végeznek már el egyetlen nap alatt.

Kiemelte, a koronavírusosok haláloka elsősorban az alapbetegség, erre rárakódik a koronavírus-fertőzés. 31 éves halott is volt az elmúlt napon – rögzítette Müller Cecília -, és mintegy 7 százalék azok aránya, akiknek elhunytként nem volt korábban alapbetegségük. 

Aki nem tud távolságot tartani, közterületen is viseljen maszkot – szólított fel az országos tisztifőorvos, aki rámutatott, hogy „két oldalról is véd a maszk”.

Szerinte alig van már család, ahol ne fordult volna elő pozitív személy, „nem ismerjük egymás fertőzési státuszát, ezért is fontos a maszkviselés”.

A kórházi ápoltak száma is egyre növekszik, ezért is kell cselekedni, csökkenteni az egészségügyre háruló terhet az egyéni védekezéssel. Emlékeztetett, már minden egészségügyi ellátó intézmény bekapcsolódott a covidos betegek gyógyításába, „ez a biztosítéka annak, hogy mindenki megfelelő ellátáshoz jusson” – mondta.

Figyelni kell az idősekre – hívta fel a figyelmet.

Nehéz idők előtt állunk, az intézkedések mindnyájunk életét befolyásolják, mégis vannak olyan családtagok, akikre több figyelmet kell fordítanunk, mint korábban; azokra, akik egyedül, magányosan élnek. Védjük meg őket az elszigetelődéstől, hívjuk fel idős családtagjainkat hetente egyszer vagy többször, hogy lelkileg ki tudjanak tárulkozni. És kérjünk ehhez segítséget! Ahogy tavasszal is, most is segítsük egymást, vásároljunk be az idősek helyett, tanítsuk meg az időseket az okoseszközök használatára

– sorolta Müller Cecília.

Kevés egészségügyi dolgozó fertőződött meg

Eddig 849 személy ellen intézkedtek, mert a tömegközlekedésben nem hordott maszkot, háromszor ennyi ember vétett a boltokban – mondta kérdésre Kiss Róbert. A rendőrség kedden 16 345 helyszíni ellenőrzést hajtott végre. Március óta végzi ezt a tevékenységet. Az informatikai alkalmazást 3222 ember használja – tette hozzá. 

Ha valaki egy háztartásban pozitívvá válik, mindenki 10 napig karanténba kényszerül. Nem mehetnek az óvodás, bölcsődés gyerekek az adott intézménybe – mondta kérdésre Müller Cecília.

Az összes eddigi fertőzött 3 százaléka egészségügyi dolgozó – zárta Müller Cecília. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL