Lépjen kapcsolatba velünk

Kézilabda – vasárnap a Göd otthonában gyarapítaná győzelmei számát az egri Eszterházy SC

Eszterházy SC

Kézilabda – vasárnap a Göd otthonában gyarapítaná győzelmei számát az egri Eszterházy SC

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vasárnap este az eddig mindössze egyetlen pontot szerző Göd otthonában gyarapítaná győzelmei számát az Eszterházy SC női kézilabdacsapata – írja a klub honlapja.

Amennyiben nem maradt volna el hetekkel ezelőtt az FTC U20 elleni mérkőzés, úgy most azzal vezethetnénk fel a Gödi SE – Eszterházy SC bajnokit, mint az őszi szezon utolsó idegenbeli fellépését. Miután azonban a zöld-fehérekkel szemben december 16-án lesz pótolva a korábbi meccs, így a vasárnap esti összecsapás után is kell még idén utazni.

Mindenesetre érdekes nap elé néz a csapat, tekintve, hogy a Balázsovits János Sportcsarnok egymás után három Göd-Eger találkozó helyszíne lesz. A sort Molnár Nikolett serdülői nyitják, majd közvetlenül ezt követően, a klub ifjúsági csapata lép pályára, végül hat órától a felnőttek következnek.

Mindhárom esetben zárt kapuk mellett bonyolítják le a mérkőzéseket.

A gödiek az ősz folyamán összesen öt meccset tudhattak le, ezeket sem sok sikerrel. A Kecskemét, a Kispest, a Hajdúnánás, és a Szeged is meglehetősen simán intézte el a Pest megyeieket, az az egyetlen pont, amivel rendelkeznek, a Dunakeszi elleni remi során született. Ebből is látszik, papíron egyértelmű, hogy a mieink győzelmével kell végződnie a hétzárónak.

Ettől függetlenül ezt a csörtét sem szabad félvállról venni. Egészségügyi szempontból egy fővel már bizonyosan többen lesznek az egyetemisták, mint egy hete, hiszen a koronavírusból visszatérő Buzsáki Nikolett a héten már a sportorvosi engedélyét is visszakapta, így rutinos balszélsőjével kiegészülve készülhet az utazásra az ESC. Ezzel szemben Leiner Bernadett sérült bokája továbbra sem jött rendbe, így ezt az ütközetet is kénytelen lesz kihagyni, jövő héten ugyanakkor már szeretne visszatérni a pályára a Kispest elleni rangadón.

– A jövő hétvégével még ráérünk foglalkozni, először legyünk túl a gödi mérkőzésen, aztán hétfőtől majd beszélhetünk a Kispestről – fogalmazott az előttünk álló feladatokról Zsadányi Sándor, az Eszterházy SC vezetőedzője.

– Egész héten keményen dolgoztunk, pontosan azért, hogy az évből hátralévő három találkozóra megfelelő állapotba tudjunk megérkezni. Papíron ugyan a Kispest, és az FTC elleni összecsapás is nehezebbnek tűnik, mint a mostani, de hiba lenne lebecsülni ellenfelünket. Azt gondolom, megfelelően felkészültünk a vasárnapi meccsre, amelyet magabiztos teljesítménnyel szeretnénk megnyerni.

NB I/B, kelet, 10. forduló
Gödi SE (10.) – Eszterházy SC (2.)
Göd, Balázsovits János Sportcsarnok, zárt kapuk mögött, november 28., vasárnap, 18.00.
V.: Dulai Ádám, Pisák Bence.

Forrás: eszterhazysc.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.