Az Egri Városfejlesztési Kft. élére is olyan igazgatót választott Mirkóczki Ádám, akinek semmi köze Egerhez. Az egri dr. Kurucz Andrásnak távoznia kellett, helyére az a Tömör-Tones Zsolt kerül, aki jelenleg a Jobbik pártalapítványának elnöke, nem mellesleg kiterjedt cégbirodalom és máltai offshore iratok kerülnek elő, ha rákeresünk a nevére az interneten.
Arról, hogy hogyan tölti fel Mirkóczki Ádám az önkormányzati cégeket a saját, sokszor a Jobbikhoz köthető embereivel, már korábban is írtunk. Ezúttal az Egri Városfejlesztési Kft. vezetői székéből kellett távoznia dr. Kurucz Andrásnak, mert Mirkóczki Tömör-Tones Zsoltot nevezte ki a cég élére. Kurucz Andrással egyébként távozott gyakorlatilag az összes munkatársa is.
Hogy kicsoda Tömör-Tones Zsolt?
Ezt nem könnyű megmondani, de a Jobbikhoz való szoros kötődése nyilvánvaló. Tömör-Tones neve először akkor bukkant fel Egerben, amikor az Egységben a Városért Egyesület hatalomátvétele után Száger Csaba kíséretében ellátogatott a Márai Központba felmérni, hogy milyen infrastruktúrával rendelkezik az épület, mi szükséges ahhoz, hogy ott rendezvényeket szervezhessenek. Ennek a látogatásnak a következményeivel később foglalkozunk, most térjünk vissza Tömör-Tones Zsoltra, akinek a neve elsőként a Jobbikban betöltött szerepével, illetve egy máltai offshore-céggel kapcsolatban merül fel az interneten.

Tömör-Tones jelenleg a Jobbik pártalapítványának kuratóriumi elnöke, a Jobbik sportkabinetjének egykori vezetője. Kétes hírnevet először 2011-ben szerzett magának, amikor is a résztulajdonában lévő Hunnia Kézilabda Sport Kft. közel milliós NAV-tartozást halmozott föl. Annak idején a Jobbik etikai vizsgálatot indított ellene, de úgy tűnik a párt megbocsájtott neki, hiszen 2014-ben szerepelt a Jobbik országos listáján. Egyes sajtóhírek szerint 2017-ben Szilágyi Györgynek a Jobbik parlamenti képviselőjének és Tömör-Tones Zsoltnak közös cége is volt.
Szilágyi György Jakab Péter Jobbik elnök feltétlen bizalmát élvezi, így amikor Jakab tisztogatást végzett a Jobbik pártalapítványánál, akkor csináltak Tömör-Tonesból kuratóriumi elnököt.
Tömör-Tones Zsoltot a Direkt36 évekkel ezelőtt összefüggésbe hozta egy máltai offshore céggel is. A portál akkor azt írta, Tömör-Tones egy másik Jobbik-közeli vállalkozóval, Nagy-Pál Leventével alapított céget a rendkívül kedvező adózási feltételeket biztosító Máltán még 2015-ben GC Academy néven.
Ez a Tömör-Tones Zsolt lett az Egri Városfejlesztési Kft. vezetője. Tömör-Tones ugyanakkor más, egri érdekeltségbe is beszivárgott már: Mirkóczkiék javaslatára 2020. augusztus 1-től az „Egri Tehetségek az Olimpiára” Közalapítvány kuratóriumának tagja. Azé a közalapítványé, aminek maga Mirkóczki Ádám a feje.

Az is tény, hogy Tömör-Tones a Janiczak Dávid jobbikos polgármester vezette Ózdon sem idegen. Az ozd.hu 2017-es beszámolója szerint a helyi Football Club elnökségében kapott helyet. A portál megfogalmazása szerint „Az új elnökség tagjai közül Tömör-Tones Zsolt a létesítményfejlesztés területén segíthet a legtöbbet a klubnak”. És talán itt érhettek össze a szálak azzal a Száger Csabával akivel közösen felmérték a Márai Központot.
A számtalan ózdi szál mellett kis híján egy másik ózdi szereplő is bekerült egy egri cég vezetésébe. Ezt a Mirkóczki frakciójából azóta kivált képviselők szavazatával azonban a Fidesz frakciója meg tudta akadályozni.
Így lett a Jobbik hátországa Eger
Tömör-Tones Zsolt és Száger Csaba terepszemléjét követően a Média Eger bérbe adta az Evatnak a Márai Központot, amit aztán az Evat továbbadott a Szatyi Stage Team Kft-nek. A rendezvényszervezésre szakosodott Jobbikos cégháló tagjai ekkor vetettek szemet a szépasszonyvölgyi létesítményre. A Márai saját facebook oldalán talált képek tanulsága szerint a nyári rendezvények hangosítását már a Szatyi Stage Team Kft végezte, ahogyan információink szerint a büfé üzemeltetését is.

A békési székhelyű Szatyi Stage Team Kft. a cégjegyzék szerint egyebek mellett konferenciaszervezéssel és művészeti létesítmények üzemeltetésével is foglalkozik, az ügyvezetője Szatmári László. Az érdekkörébe tartozó másik cég a szintén rendezvényszervezésben utazó Visual Project Kft. Ez az egyik szál, ami behálózza Egert.
Az Egerre rátelepedő Jobbikos cégháló itt bonyolódik kicsit. Kicsoda a Márait felmérő Száger Csaba?

Száger már 2015-ben a tulajdonában lévő ROLL CLEAN Kft-vel (aminek a tevékenységi köre kísértetiesen hasonlít a Szatyi Stage Teamhez és azóta rendezvényszervező cégcsoporttá nőtte ki magát) közbeszerzést nyert (azóta vélhetően már többet is), a Jobbikos Janiczak Dávid vezetésű Ózdon, nem kevés összeget halmozva fel egyebek mellett ebből az üzletből is. Száger cégtársa az Aranyemberként emlegetett Csizmarik Gyula (valamennyi cége ellen végrehajtás, vagy felszámolás történt), aki Szilágyi György Jobbikos országgyűlési képviselő sógora. Azé a Szilágyié, akinek állítólag Tömör-Tones Zsolttal közös cége is volt.
A Szágerhez köthető cégháló egyébként nem kicsi. Az Opten szerint cégei vagy az érdekeltségébe tartozó cégek között van végelszámolással megszűnt, csődeljárás alatt álló, sőt több olyan is, amelyben cégvezetéstől eltiltott személy szerepel.
Mi lesz az egri fejlesztésekkel?
A Városfejlesztési Kft. több milliárd forintnyi egri fejlesztés, beruházás koordinációját végezte, de a cég helyzete válságos lett. Távozott a kipróbált és eddig eredményes vezető, távoztak a szakértő kollégák, a gyakorlatilag üres cég élére egy tapasztalattal, háttérismerettel nem rendelkező, jobbikos kötődésű szereplő került. A céget ráadásul betagozták annak az EVAT-nak a rendszerébe, amelynek vezetője a Hajdú-bét korábbi igazgatója, Bajnai Gordon embere, Koltai Zsolt. Azóta a cég fölötti kontrollt inkább a Bajnai-ember, mintsem Eger választott képviselői gyakorolhatják. Ezek tükrében senki sem lepődhet meg azon, ha mindez nem a fejlesztési pénzek kisiklatásához vezetne egy-két éven belül.
Az is tény, hogy Mirkóczki Ádám nem tudott vagy nem akart elszakadni a Jobbikos kötődéseitől. Tisztán látszik, ahogy szépen lassan a Jobbikos haverok kezére játssza át a város vagyonát.
Ez is érdekelheti
Ismerje meg Eger külsős irányítóit

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!