Idén kijárási- és „bulitilalom” lesz érvényben szilveszterkor is. Tűzijáték és petárdák nélkül csendesebb lesz az egri éjszaka, ez örömhír a kutyáknak és gazdáiknak.
A koronavírus terjedése miatt eddig is biztos volt, hogy szilveszterkor elmaradnak a nagyobb bulik, a kormány ugyanis az operatív törzs javaslata alapján korábban arról döntött, hogy az év utolsó napján is fenntartja a kijárási tilalmat este 8 és reggel 5 óra között, valamint 10 embernél több nem lehet egy helyszínen. A Kormányinfón megerősítést nyert az is, hogy betiltják a petárda és tűzijáték értékesítését az országban.
Kellemesebb napja lesz a kutyáknak
Ezt mondja Faragó Mariann. Az Egri Felelős Kutyások Egyesületének elnöke hozzátette, hogy bár vannak az egész évben kapható pirotechnikai eszközök, ezek hangja nem annyira zavaró, mint a csak az évbúcsúztatók idején megvásárolható kategóriába tartozó termékek. Házibulik biztos lesznek, de a tömegrendezvények elmaradnak, egész biztosan csendesebben telik majd az év utolsó estéje.
Mariann épp szervezni szeretett volna egy frusztrációs zajokról szóló workshopot a kutyásoknak, segítve őket a leghangosabb éjjel átvészelésében, de ahogy elmondta, a bejelentés után azon gondolkodik, hogy erre éppen most mégsem lesz szükség.
Nem minden kutyus reagál ugyanúgy
Vannak teljesen nyugodt ebek, úgy alszanak mint a bunda, tudomást sem vesznek a zajokról – mondja a kutyakiképző, hozzátéve, hogy azok az állatok, amelyeknek viszont egyébként is problémájuk szokott lenni a zajokkal, rosszul reagálnak, és aztán a gazdi viselkedése csak ront a helyzeten. Ha babusgatni kezdjük a kutyát, mantrázva, hogy „nincs semmi gond”, azzal csak olajat öntünk a tűzre, hiszen abból a négylábú épp azt szűri le, hogy valami nem stimmel. Ilyenkor inkább az a megfelelő viselkedés, ha nem csinálunk semmi rendkívülit – tanácsolja.

Keltsünk zajt mi magunk
Azzal is segíthetünk a félős kutyánk lelki világán, ha mi okozunk otthon olyan zajokat, amelyek valamelyest „tompítják” a kívülről jövő hangokat. Nézzünk hangosan tv-t, vagy hallgassunk zenét viszonylag nagy hangerőn – mondja Mariann.
Az ünnepi asztalnál csak mértékkel
Természetes, hogy a karácsonyi és szilveszteri menüből több csurran-cseppen „az asztal alatt kikerekedett szemmel várakozónak”, de ehhez pedig az a jó tanács, hogy ezeket az ünnepi falatokat számoljuk bele a kutya normális fogyasztásába, különben abba a hibába esünk, mint oly sokan: kigömbölyödik a kedvencünk a plusz kalóriáknak köszönhetően.

Csonttal, szálkával, csokival vigyázni!
A finom husikból minden gond nélkül kaphatnak az ünnepi asztal mellett vágyakozó kis nyálcsorgatók, de inkább külön készüljünk nekik a megfelelő táplálékkal, és semmiképp ne adjunk olyan halat, ami szálkás lehet, vagy csirke csontját se, hiszen az szilánkosan törik, és akár a kedvencünk beleit is kiszúrhatja. A csoki egyszerűen tilos: egy szaloncukor még nem okoz problémát, de a csokoládé bizonyos összetevői a kutyák számára mérgezőek, huzamosabb ideig tartó fogyasztásuk akár tragédiával is végződhet!
Kiemelt kép: pixabay.com
Ez is érdekelheti
Gulyás Gergely: Szilveszterkor biztosan kijárási tilalom lesz
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















