Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

December 24-e van, karácsony előestéje, szenteste napja. Ha még mindig van némi beszerezni való ajándék, kellék, vagy alapanyag az esti vacsorához, akkor pár óránk még van elrohanni érte. Sajnos ma esőre is számíthatunk és egy közelgő hidegfront miatt is fájhat majd a fejünk. Egy esernyő azért legyen a keze ügyében. Minden olvasónknak bosszúságmentes készülődést és meghitt estét kívánunk, de addig is lássuk a leghasznosabb napindító információkat. Jó reggelt, Eger!

2020. december 24., csütörtök


Ilyen idő várható szenteste napján

December 24-én sajnos esőre kell készülni. Karácsonyra ugyan hidegfront érkezik, de havazás csak elszórtan lehet, mert eltűnik a csapadék, még mielőtt eléggé lehűlne a levegő.

Ma délelőtt borult idő várható, mindenhol megvastagszik a felhőzet. Kezdetben északon, északnyugaton ered el az eső, majd dél felé is egyre nagyobb területen lesz csapadék. Napközben plusz 6 és 10 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtök este, péntekre virradóra hidegfront vonul át az ország felett, amelynek hatására több fokkal hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé.

Egerben csütörtök reggel +5, +6 fokot mérhetünk.

Ezt látja Eger – élőben a Dobó térről

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük

Névnap

Ádám, Éva, Adala, Adália, Adél, Adela, Adelaida, Adélia, Adelin, Alinka, Azálea, Délibáb, Evila, Evita, Hermina, Iringó, Léda, Mínea, Noé, Noémi, Vica

Az Éva név eredete és jelentése:

Bibliai női név, a bibliai teremtéstörténet szerint az első emberpár nőtagjának neve, eredeti héber alakja חַוָּה Chavvá. A szó eleji erős H hang a görög átiratban elhalt (vö. Noah → Noé).  A szó a létigéből származik, jelentése életet adó, a bibliai magyarázat szerint minden élők anyja.

Név elemzése:

Az Éva név olyan személyiség kialakulását támogatja, aki gyakorlatias, felelősségteljes, megbízható. Szívesebben irányít, mint irányított. Nagyon határozott egyéniség, és nehezen viseli, ha bárki beleszól magánéletébe, vagy bármilyen egyéb természetű dolgába, ugyanakkor gyakran fordul elő, hogy ő beleszól mások életébe. Akkor szembesül nehézségekkel, amikor valakihez az egyetlen út a megértés és az együttérzés lenne.

Az Ádám név eredete és jelentése:

Bibliai férfinév, az első emberpár férfi tagjának, Ádámnak a neve. A név héber eredetű (אָדָם), az eredeti jelentése: ember (az emberi faj neve vált személynévvé). A szó alapjelentése „vörösnek lenni”, az adam szó sok sémi nyelvben egyben „embert”, „földből valót” és „vörös színűt” is jelent (héber: אָדָם, arab: آدم). A szó legkorábbi forrása a sumer ad-da, amely atya jelentésű.

Név elemzése:

Az Ádám név olyan személyiség kialakulását támogatja, aki kedveli a társadalmi életet, és képes arra, hogy egy-egy közösségen belül megteremtse és fönntartsa a harmóniát és egyetértést. Ugyanakkor kijelentései sokszor kinyilatkoztatásnak tűnnek mások számára, és szándékát félreérthetik. Ha esetleg az értékesítés területén dolgozik, biztosan sikeres, mert érdeklik más emberek, és barátságos természetű. Természetéből adódóan sok függetlenségre van szüksége.

Kutya névnap:

Floki, Füge

Cica névnap:

Szfinx

Hörcsög névnap:

Bingó

Sok boldogságot kívánunk minden ünnepeltnek!

Születésnaposok

1 – a keresztények ezt tartják Jézus születése előestjének

1837 – Elisabeth Eugenie Amalie von Wittelsbach bajor hercegnő, később Erzsébet osztrák császárné, magyar királyné, „Sissy” († 1898)

1928 – Klapka György, magyar üzletember, koreográfus († 2017)

1971 – Ricky Martin amerikai énekes

Erről híres a mai nap

  • Ma van karácsony előestéje, szenteste
  • Ez a nap Ádám és Éva, az ábrahámi vallások szerinti első emberpár emléknapja

Ezen a napon történt

1856 – a pesti utcákon megkezdődik a gázvilágítás.

1960 – A román alkotmány 19. cikkelyének módosításával a korábbi Magyar Autonóm Tartomány egy részét a többségében román lakosú Brassó megyéhez csatolják.

1966 – A Luna–13 a Holdon landol.

1989 – A nyugat-berlini polgárok e naptól szabadon utazhatnak Kelet-Berlinbe.

1997 – Első alkalommal gyújtanak Hanuka gyertyát hivatalosan Vatikánban.

2009 – A Vatikánban XVI. Benedek pápa a hagyományoktól eltérően este tíz órakor tartotta az éjféli misét.

Az előző nap legfontosabb hírei

Operatív törzs: december 27-én kezdődik az egészségügyi dolgozók oltása
Orbán Viktor: Jön a digitális oltási útlevél – videó
Idén nem lesz éjféli mise Egerben
Ezt tanácsolják megyénk tűzoltói, hogy ne velük töltsük a karácsonyt
Visszavont egy kutyaeledelt a forgalmazó
Karácsonyi ételek készítése az utolsó pillanatban – sőt azután!

✨ Karácsonyi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Elérkeztünk a munkahét középső napjához. Csodás szerda reggelt, Eger! Lássuk a mai első legfontosabb tudnivalókat. 2026....

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Február 24. napja, kedd van. Jó reggelt, Eger! Ezek a mai friss reggeli tudnivalók. 2026. február...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Február 23. napjával indul a tél utolsó hete. Jó reggelt, Eger! Íme a mai friss reggeli...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Végre újra itt a péntek! Lássuk a mai első friss és fontos napi tudnivalókat. Jó reggelt,...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Február 19. napjára, csütörtökre ébredtünk. Jó reggelt, Eger! Lássunk néhány friss és fontos információt erről a...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.