A 2011 óta sikeresen működő szociális tűzifa programban az EGERERDŐ Zrt. idén 80 térségi önkormányzat rászoruló családjának biztosít tűzifát. Az egyes önkormányzatok igényei a 30 köbmétertől a közel 900 köbméteres mennyiségig változnak.
A Belügyminisztérium által meghirdetett pályázaton az 5000 fő alatti lakossal rendelkező önkormányzatok pályázhattak, az idén 5 milliárd Ft-os keretösszegű támogatásra. A nyertes pályázó helyi önkormányzatokból, az EGERERDŐ Zrt.-vel szerződöttek 100 %-ban keménylombos tűzifát igényeltek – közölte a társaság.
A mihamarabbi segítségnyújtás érdekében társaságunk már ősszel megkezdte a tűzifa kiszállítását az önkormányzatokhoz. Az október közepétől csapadékosra forduló időjárás nem könnyítette meg az erdőgazdaság dolgát, de a társaság felkészültségének és több éves tapasztalatának köszönhetően január elején elmondhatjuk, hogy a teljes igényelt mennyiség közel 60 %-át sikerült teljesíteni.
– közölte Zay Zsolt, az EGERERDŐ Zrt. kereskedelmi vezetője.
A kormány által erre a célra biztosított keretösszeg folyamatos emelkedésével az önkormányzatok igénye is egyre nőtt. Míg 2017-ben 8000 köbméter szociális tűzifa került leszállításra, addig 2020-ra az igényelt mennyiség már 13 ezer köbméterre emelkedett.
Az egyes önkormányzatok igényei a 30 köbmétertől a közel 900 köbméteres mennyiségig változnak. Az összességében több ezer köbméteres megrendelés kiszállítása igen nagy feladat, melynek szervezésében segítjük az önkormányzatokat, fuvarozó vállalkozóink bevonásával.
Fotó: Virág Vivien
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













