Nem hozott sikert az EKE-Eger-KOK férfi kosárlabda csapatának idei első mérkőzése – írja az Agriasport.
Váczi Péter edző alakulata az NB I/B zöld-csoportjának 14. fordulójában a fővárosban vendégeskedett, és 75-52-re alulmaradt a házigazda Pénzügyőr SE-vel szemben. A szerzett pontok árulkodóak, rendkívül kevés kosár jellemezte a sereghajtó egyetemisták játékát. A mérkőzés folyamán kétszer vezettek csupán az egriek, 2-1-nél és 3-2-nél a második és a harmadik percben. Ennek ellenére meccsben voltak a mieink.
A második felvonás derekán zsinórban tíz pontot dobott a Pénzügyőr, ezzel tekintélyesnek mondható előnyt harcolt ki magának. Ezzel sajnos el is szálltak az Eger esélyei, a fővárosiak fokozatosan húztak el. Az utolsó negyedet tizenhét pontos hátrányból kezdték a mieink, de az állás szorosabbá tétele helyet a differencia tovább nőtt.
Váczi Péter edző értékelésként elmondta: teljesítményük a saját szintjükhöz képest is gyenge volt. A javítás lehetősége adott, hiszen vasárnap hazai környezetben játszanak a fiúk. Más kérdés, hogy a Bonyhád legyőzése talán nagyobb falat lesz, mint amilyen a Pénzügyőr felülmúlása lett volna.
Férfi kosárlabda NB I/B., zöld-csoport, 14. forduló
Pénzügyőr SE – EKE-Eger-KOK 75-52 (14-13, 27-11, 16-16, 18-12)
CAMUGO® SportLab Kosárlabda Csarnok, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Varga-Záray Katalin, Németh Patrik, Nagy-Pál Petra
Pénzügyör SE: Szekeres Á. 8, Baranyi 11, Kovács M. 8, Horváth B. 25, Szálas 8. Cserék: Kollár 2, Kiss L. 4, Koflanovics 3, Fekete J. 3, Balogh M. 3, Amati. Edző: dr. Bagi Melinda
EKE-Eger-KOK: Illés B. 8, Szicsák 9, Ungi 4, Máté B. 14, Szabó M. Cserék: Csomor 9, Pomázi 6, Bíró B., Steier, Mondi, Kenéz 2, Sárosi. Edző: Váczi Péter
Nyilatkozatok:
dr. Bagi Melinda:
– Köszönjük a játékot az Eger csapatának! Nagy dicséret jár a saját a csapatomnak is, okosan és fegyelmezetten játszottunk negyven percen keresztül. Remélem, hogy megtettük az első lépést az 2021-es év hosszú útján a további győzelmek felé.
Váczi Péter:
– Azt gondolom az egész eddigi bajnokságban a legrosszabb játékunkat mutattuk. Amúgy se vagyunk acélosak, de a mai teljesítményünk a mi szintünkhöz képest is gyenge volt. Ellenfelünk teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és további sok sikert kívánok nekik a jövőben.
Az egriek soron következő mérkőzése:
Eszterházy-csarnok, zárt kapuk mögött. 2021. január 10. (vasárnap) 17 óra
EKE-Eger-KOK – Atomerőmű KSE Bonyhád
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














